Az alább szemlézett cikk a napokban jelent meg az izraeli Likud párt ideológiáját tükröző Midá című héber nyelvű kiadványban. Az írás szerzője, Támír Wertzberger édesanyja Aradon, míg édesapja a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei Tolcsván született. A galileai Lehman nevű településen született Wertzberger politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén diplomázott. Az izraeli Likud Pártnak, a Fidesz testvérpártjának budapesti képviselője, a Magyarországi Likud megalapítója, a Tett és Védelem Alapítvány vezető munkatársa. Írásának vezérlő elve annak bizonyítása, hogy a közelgő magyarországi választásokra készülő ellenzéki koalícióban résztvevő Jobbik ugyanaz az antiszemita, neonáci párt, mint amilyen volt a néppártosodása előtt.
Izraelben „csak ne Orbán”-koalíciónak nevezik a moslékkoalíciót
Magyarországon előreláthatóan a jövő áprilisban országgyűlési választásokat tartanak, s úgy néz ki, hogy fej-fej melletti küzdelemre lehet számítani Orbán Viktor miniszterelnök és pártja, a Fidesz, illetve a csak ne Orbán alapon szerveződő koalíció között. Valós fenyegetést jelent Orbán Viktor kormányára az a tény, hogy több mint tíz esztendő után tavaly első ízben egyesült közös listán hat ellenzéki párt, s az előzetes felmérések szerint a választásokon a Fidesz némi előnyével igen szoros eredmény várható – írja héber nyelvű cikkének bevezetőjében Támír Wertzberger.
![]() Támír Wertzberger izraeli politológus, a Likud párt magyarországi képviselője, a Tett és Védelem Alapítvány vezető munkatársa (fotók: Fb) |
A szerző megállapítja: a „keményvonalas konzervatív”, nyugati értékeket valló pártok alkotta magyar kormánykoalíció, Orbán Viktorral az élén megalkuvás nélkül kiáll a demokratikus, nyugati kultúrán alapuló Izrael mellett. Csakhogy milyen hatással lenne egy esetleges más magyar kormány a magyar-izraeli kapcsolatokra és a magyarországi zsidóságra? – teszi föl a kérdést Wertzberger. A szerző azért tartja igen aggasztónak az esetleges kormányváltást, mert „a csak ne Orbán-koalíció egyik meghatározó alkotója a neonáci Jobbik”.
A Fidesz több mint egy évtizede küzd az antiszemitizmus ellen
Az átlag izraeli olvasó számára a Jobbik pártnév nem mond semmit. „Az izraeliek többnyire negatívan ítélik meg Magyarországot, antiszemitának tartják, és sokan nem nagyon tesznek különbséget a Fidesz és a Jobbik között” - állapítja meg a cikkíró, majd a két párt közti különbséget hangsúlyozván leszögezi: „A Fidesz, Orbán Viktor pártja Izrael egyik legnagyobb barátja Európában, amely párt anyagilag támogatja a zsidó közösséget, s ezen kívül már több mint egy évtizede küzd az antiszemitizmus ellen. Ezzel szemben a Jobbik neonáci párt, amely a »csak ne Orbán!«-koalíció alkotórészeként ma a Fidesszel szemben méretteti meg magát. A Jobbik az a párt, amely miatt Magyarországnak antiszemita megítélése van” – véli az izraeli politológus.
A Jobbik pártnév nem egészen szerencsés nyelvi, jelentéstani elemzése után a szerző leírja: „A Jobbikot a 2000-es évek elején alapították, kezdetben ifjúsági mozgalom volt, majd átalakult politikai párttá. A párt platformjának lényege a Magyarországon élő kisebbségek, mint például a cigányok, zsidók, homoszexuálisok és a kommunisták üldözéséről szól az úgymond igazságos Magyarország megteremtésének céljával” - emlékeztet Wertzberger.
Gyöngyösi Márton lehet Magyarország Izrael-barát külügyminisztere
A Jobbik bemutatásával foglalkozva a Likud Magyarországot megalapító szerző ezután fölidézi az elmúlt másfél évtizedben a Jobbik vezető, „s a pártban még manapság is fontos pozíciót betöltő politikusai” által hangoztatott „igen döbbenetes és megrázó kijelentéseket”. Elsőként természetesen Gyöngyösi Mártont, a párt alelnökét és európai parlamenti képviselőjét említi, akivel aztán igen hosszasan foglalkozik, felidézvén az időközben jócskán megjuhászodott politikus ágas-bogas listázó kijelentéseit, az Izrael politikáját bíráló, palesztinokat és Iránt támogató, s ezért aztán szintén antiszemita közbeszédnek (egyesek szerint: modernkori antiszemitizmusnak – H. J.) minősített megnyilvánulásait.
Gyöngyösi antiszemita mondásainak, Izrael-ellenes megnyilvánulásainak listája után az izraeli cikkíró levonja a következtetést: Gyöngyösi „a Jobbik párt egyik legkiemelkedőbb és befolyásos politikusa, ezért nem kizárt, hogy a csak ne Orbán! koalíció hatalomra kerülése esetén Jáír Lápíd (Izrael jelenlegi külügyminisztere – H. J.) azon találja magát, hogy Gyöngyösi Mártont, Magyarország új külügyminiszterét kéri majd: szavazzon az Izraelt elítélő határozati javaslat ellen az Európai Unióban.
Rig Lajos testén SS-jelmondat ékeskedik?
Az időközben Dobrev Klára kegyeit is élvező, s ezért a DK-nak hálálkodó Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője azért került föl az izraeli politológus feketelistájára, mert az utóbbi szerint a politikus testére a „Becsületemet hűségnek nevezik” jelmondat van tetoválva, „amely nagyon emlékeztet a német SS jelmondatára”. (Az izraeli cikkíró által idézett szöveg nemcsak emlékeztet az SS jelmondatára, hanem pontosan arról van szó. A német eredetiben Meine Ehre heißt Treue SS-jelmondatot magyarra általában Becsületem a hűség változatban fordítják. A csúsztatás ebben az, hogy Rig testén magyarul a Becsület, Hűség olvasható – H. J.). Rignek fölrója azt is, hogy többször is kifejtett állítása szerint „a zsidók biológiai fegyverként használják a cigányokat a magyarság ellen”.
A Magyarországon nem is létező Simon Wiesenthal Központ bezáratása
A Likud Magyarország megalapítója, Támír Wertzberger nem hagyja ki a sorból a Jobbik országgyűlési képviselőjét, Szilágyi Györgyöt sem (akit tévesen Szilasiként emleget – H. J.), aki régebben „több ízben is követelte a Magyarország számára nemzetbiztonsági veszélyt jelentő Simon Wiesenthal Központ bezárását”. (Egyébként Simon Wiesenthal Központ működik Los Angelesben és Bécsben, de Magyarországon nem – H. J.).
A cikkíró nem hallott Simon Peresz nevezetes beismeréséről
A magyar kormány által kitartott Tett és Védelem Alapítvány egyik vezető munkatársa, Wertzberger a „Jobbik egyik központi vérvádjának” nevezi azt, hogy a párt korábbi állítása szerint „üzletemberek tevékenysége révén Izrael el akarja foglalni Magyarországot, más szóval, fel akarja vásárolni Magyarországot”. (Wertzberger megint csúsztat, mert amint arról a Kuruc.info 2007 októberében elsőként adott hírt, Simon Peresz izraeli államelnök videón is mondta, hogy Izrael fölvásárolja Magyarországot. Igaz, később a Népszabadságnak nyilatkozva Peresz azt mondta, hogy csak viccelt… - H. J.)
Van miért aggódni az izraeli politikai vezetésnek
„Az elmúlt két esztendő folyamán szinte semmilyen Izraellel és zsidókkal kapcsolatos kijelentést nem hallunk a Jobbik vezetői részéről. A külvilág számára azt nyilatkozzák, hogy megváltoztak. Valóban, Izrael legutóbbi gázai hadművelete (a Városfalak Őre Hadművelet 2021 májusában, amely a palesztin oldalon 283 halálos áldozatot követelt, köztük 67 gyermekét – H. J.) és az Izraelben ugyancsak 2021 májusában lezajlott zavargások idején a Jobbik vezető politikusai a »csak ne Orbán«-koalíció vezetőivel egyetemben kivétel nélkül mindannyian példásan tartózkodtak a megnyilatkozásoktól, s egyáltalán nem érintették a témát” – írja nem titkolt megelégedettséggel Támír Wertzberger, ám összegezésként azért kifejti: „Ez a csend azonban komoly aggodalommal töltheti el a jeruzsálemi politikai vezetést, mert, amint tudjuk: lassú víz, partot mos. S amint a zsidók mondják: a Duna vize nem kék, hanem vörös” – utal Támír Wertzberger a Dunába lőtt zsidók esetére.
H. J. – Kuruc.info
Kapcsolódó: