Egyelőre nincs gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben Zsiga Katalin őrmestert állítása szerint a társai megerőszakolták, elvették a szüzességét, majd meg is fenyegették – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész leveléből, melyben Harangozó Tamás országgyűlési képviselő kérdéseire válaszolt.
Zoom
Fotó: Blikk
A z MSZP-s Harangozó az alábbi kérdésekkel fordult a legfőbb ügyészhez:
  • Hogy áll a nyomozás azt ügyben?
  • Milyen eljárási cselekményeket valósított meg az eljáró szerv?
  • Történt-e gyanúsítotti kihallgatás?
  • Jelenleg is szolgálatot teljesítenek-e a meggyanúsított személyek?
  • Mikorra várható a büntetőeljárás nyomozati szakaszának lezárása?
  • Kivizsgálják-e, hogy érte-e hátrányos, megalázó bánásmód a sértett hölgyet az elöljárói részéről, miután jelentette az esetet?
Polt Péter válaszlevelében kifejtette, hogy az ügyben jelenleg a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség jár el. Mint kiderült, több tanút is kihallgattak már az ügyben, a nyomozók helyszíni szemlét és adatgyűjtést végeznek. A levélben az áll, hogy az üggyel összefüggésben kamerafelvételeket foglaltak le és elemeztek.
"Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állapítható meg, ezért az ügyben jelenleg nincs gyanúsított" – olvasható a legfőbb ügyész válaszlevelében, melyben kiemelte, hogy a nyomozás alatt a nyomozó bizottság vizsgálni fogja az őrmestert ért megalázó bánásmód miatt az elöljárók felelősségét is.
A nyomozás befejésének várható időpontja jelenleg még nem határozható meg – írja levelében Polt Péter, melyben biztosította a képviselőt, hogy az ügyészség a nyomozást a törvény betartásával, szakszerűen és időszerűen végzi.
Zsiga Katalin őrmester elmondása szerint a hercegszántói határszakaszon szolgálatteljesítés után rosszul érezte magát, fájt a feje. A társaságot kerülvén, a számukra kijelölt panzió egyik szobájába vonult el aludni. Másnap az állapota nem javult, a határról hazafelé menet már nemcsak a feje fájt, de a hasa is görcsölt. Egy ponton elájult, majd egy parkolóban ébredt társai körében, lehúzott ablakkal, véresen. Később egy kollégája közölte vele, hogy egy videó kering róla, amin az látszik, hogy két kollégája megerőszakolja. A nő állítása szerint bántalmazója nemcsak beismerte, de el is mondta neki, hogy mindez azért történt, mert ő nem adta oda magát korábban.