A Jobbik a választás egyik nagy vesztese, miközben a pártból kivált politikusok a Mi Hazánk színeiben 7 fős frakciót alakíthatnak Toroczkai László vezetésével, írja a Szeretlekmagyarország.hu.
Zoom
Hát persze :)
Zoom
De nem a magyar nemzeté...
A vasárnapi, nagyarányú ellenzéki vereséget követően az összefogásban részt vevő Jobbik szenvedte el a legnagyobb veszteséget: mindössze 9 parlamenti képviselőjük lesz, szemben a 2018-as 26-tal. Ezzel mindössze két fővel lesz több képviselőjük az újonnan alakuló országgyűlésben, mint a Mi Hazánknak.
Zoom
Ott sem lenne sikeresebb, de lehet, hogy kénytelen lesz megpróbálni, miután a párt élén nem maradhat, komoly munkahelyre pedig nem vennék fel
A pártból a parlamentbe jutott Balassa Pétert Szombathelyről, ugyanakkor nem lesz a frakció tagja Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság eddigi elnöke, valamint Szilágyi György és Steinmetz Ádám sem.
Frissítés: több mint húsz ellenzéki képviselő bukta helyét a kudarc miatt
A legnagyobb csapás a Jobbik-frakciót érte: mind a négy frakcióvezető-helyettesüket elvesztették:
  • Szilágyi György (neki még van matematikai esélye a fordításra a külföldi szavazatok megszámlálása miatt),
  • Csányi Tamás,
  • Nunkovics Tibor és
  • Magyar Zoltán mind kikaptak a választókerületben.
Rajtuk kívül a korábban egyéniben is nyerő
  • Rig Lajos,
  • Kálló Gergely, valamint
  • Steinmetz Ádám,
  • Stummer János,
  • Potocskáné Kőrösi Anita,
  • Gyüre Csaba és
  • Ander Balázs is távozhat.
Az MSZP-ből Korózs Lajos egykori államtitkár búcsúzik, aki Hatvanban szenvedett vereséget. Ő az egyik legrégebbi motoros, mivel már 1994-ben kezdte a képviselőséget. Papíron az MSZP-frakció tagja volt Szakács László, aki DK-s színekben kapott ki Pécsett, így ő is kihullott a parlamentből. A DK-frakcióból az indulók közül egyedül Bősz Anett DK-s képviselő fejezi be parlamenti pályafutását, miután kikapott Érden.
A Párbeszédből Burány Sándor és Kocsis-Cake Olivio bukta a parlamenti helyét. Burány Sándor 28 év után távozik a parlamentből 1994 óta volt képviselő.
Az LMP-ből Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina indult hiába, nem folytathatják a képviselői munkát.
A függetlenek közül Szél Bernadett volt LMP-s társelnök, független képviselőnek szakad meg a politikai karriere, akinek nem sikerült behúznia a Pest megyei 2. választókerületet, illetve Bana Tibornak is, aki pedig Körmenden, Vas megye 3. választókerületben veszített.
Három fideszes képviselő szomorkodhat a győzelem után
Hiába aratott váratlanul nagy győzelmet a kormányoldal, van pár fideszes politikus, akik szomorkodhatnak, mert hiába indultak a választáson, elvesztették a mandátumukat. Kipottyant például a parlamentből Böröcz László egykori Fidelitas-elnök. A választókerületében (Budapest 1. vk) kikapott ellenzéki ellenfelétől, Csárdi Antaltól, az országos listán elfoglalt helyezése pedig nem volt elég, hogy bekerüljön az Országgyűlésbe.
Pesti Imre nem indult egyéniben, ő az országos listában bízhatott, pechjére az egyéni jelöltek jó szereplési miatt kevesebb listás helyet kapott a Fidesz, így ő pont lecsúszott a még befutó helyről, így 16 év után búcsúzhat a parlamenttől. Hasonlóképpen járt párt Bács-Kiskun megyei erős embere, Kerényi János, aki szintén az országos listás helyezése miatt bukta parlamenti helyét, pedig az a választások előtt még befutónak tűnt, írja a 24.
2. frissítés: harmadolódott a Jobbik
Mindössze 9 listás jobbikos lesz az új parlamentben, akik név szerint:
  • Jakab Péter
  • Kárpát Dániel
  • Brenner Koloman
  • Lukács László György
  • Sas Zoltán
  • Varga Ferenc
  • Bencze János
  • Balassa Péter
  • Szabó Hajnalka
lehetnek az összellenzéki lista sorrendje alapján, amelyről összesen 38 összellenzéki képviselő jut be a Házba. 2018-ban még a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt, ők szerezték a második legtöbb mandátumot a Fidesz után: 26 képviselőt küldhettek a hazai törvényhozásba. Magyarán, a jelenlegi állás szerint: a 4 évvel ezelőtti eredményeikhez képest 17 mandátumot veszített a ma már Jakab Péter vezette formáció, állapítja meg a Telex is "A 2022-es választás egyik legnagyobb vesztese: harmadolódott a Jobbik" című cikkében.
Úgy folytatják: ezzel szemben a Jobbik 2018-as pártszakadása után létrejött radikális párt, a Mi Hazánk hét képviselőt delegál az Országgyűlésbe, miután a klasszikusan jobbikos körzetekben tudtak jól szerepelni, és úgy tűnik, vidéken egyáltalán nem gyengítették a Fideszt, miközben az ellenzéket igen. A Jobbik 2018-ban listán még önállóan is 1 090 751 voksot kapott, most, az ellenzéki pártok 1 804 588 belföldi listás szavazatot szereztek közösen indulva. Így miközben feltételezhető, hogy a Fidesz bő 120 ezres szavazatszám-erősödése mögött is volt jobbikos szavazók állhattak, a Mi Hazánk pedig listán 317 780 szavazatot kapott, a Jakab Péter vezette Jobbik ezeket a választókat vélhetően nem tudta magával vinni az ellenzéki együttműködésbe.
Sőt, a Jobbik idén már nem tudott hozni egyetlen egyéni választókerületet sem, míg 2018-ban még 43.53%-os eredménnyel Pintér Tamás vitte a Fejér megye 4-es számú körzetet, azaz Dunaújvárost.
  • Most 46.82%-kal a fideszes Mészáros Lajos áll nyerésre a körzetben, ahol a jobbikos Káló Gergely közös ellenzéki jelöltként 43,20%-ot, a Mi Hazánk jelöltje, Badó Péter pedig 5 százalékot kapott.
  • Ugyancsak nem sikerült a Jobbiknak az egyetlen, korábban számukra esélyesnek tartott fővárosi egyéni választókerület elnyerése, noha szoros küzdelemben kaphat ki jelöltjük: ezer szavazaton belül van ugyanis Dunai Mónika és Szilágyi György a Budapest 14-es számú körzetben (XVII. kerület). 98,80 százalékos feldolgozottság mellett a Fidesz-KDNP jelöltje 24 421 szavazaton áll (44,98%), míg az ellenzék jelöltje 23 660 szavazatot kapott (43,58%), a különbség köztük 761 szavazat. Látványos az is, hogy ebben a körzetben a mi hazánkos jelölt 2 803 voksot kapott, ami befolyásolhatta a végeredményt.
  • De az egykori nemzeti radikálisoknak nem sikerült hozni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es választókerületet sem, amely az egyik leginkább billegőnek számította négy évvel ezelőtti eredmények alapján. 2018-ban ugyanis Szabó Tünde a szavazatok csupán 40 százalékával nyerte el mandátumát. Az Emmi államtitkára – az 1992-es barcelonai olimpia ezüstérmes hátúszója – összellenzéki ellenfele a jobbikos Lengyel Máté volt, és 98%-os feldolgozottságnál úgy áll a helyzet, hogy Szabó 22192 vokssal 45,64%-os győzelmet aratott, míg a Jobbik politikusa 20045 szavazattal 41,23%-ot kapott.
  • Hasonlóképp jelzésértékű, hogy 2022-ben maga Jakab Péter pártelnök nem indult el egyéniben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. választókerületében, a Jobbik helyette Szilágyi Szabolcsot jelölte, aki azonban több mint 3000 szavazattal kikapott Csöbör Katalintól, a Fidesz-KDNP jelöltjétől. Csöbör a 22 ezer 163 szavazattal áll 47,24%-on, míg a jobbikos jelölt 19 ezer 59 vokssal 40,63%-ot szerzett.
  • A korábban szintén billegőnek tekintett Békés megye 1-es számú választókerületben nagyon kikapott a párt emblematikus jelöltje, Stummer János is. Fideszes ellenfele, Herczeg Tamás 49,28% vert rá Stummerre, aki minden várakozás ellenére mindössze 39,13%-ot kapott a békéscsabai körzetben.
  • Ehhez hasonlóan meglepő, nagy arányú vereséget szenvedett a közös ellenzéki jelölt, Üveges Gábor a kazincbarcikai körzetben, azaz a Borsod 4-es választókerületben, ahol a fideszes jelölt, Demeter Zoltán 55,29%-ot, míg Üveges mindössze 33,75%-ot kapott 99 százalékos feldolgozottságnál.
  • Csúnyán kikapott továbbá Heves megyei 2-es választókerületében Dudás Róbert jobbikos képviselő-jelölt is, ő mindössze 35,55%-ot, míg fideszes ellenfele, Horváth László 55,77%-ot szerzett a gyöngyösi központú körzetben.
  • Eközben Törökszentmiklóson, azaz Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es választókerületében a szintén pár napja még esélyesnek tartott Csányi Tamás végzett meglehetősen nagy lemaradásban a második helyen: mindössze 36,50%-ot kapott, miközben a fideszes nyertes, Herczeg Zsolt 52,04%-et, és az itt induló Mi Hazánk-jelölt, Szabó Bettina is 8,28%-ot vitt el.
A Jobbik elnöke nem mondott le az eredmények ismeretében. Jakab Péter igyekezett más felelőst találni az ellenzék brutális vereségéért. A Jobbik elnöke már az eredményhirdetést követően arról beszélt, az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag „elsöpri ezt a rezsimet”, akkor átvegyék az ország irányítását. „Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül” – mondta Jakab, aki szerint a hódmezővásárhelyi polgármester „valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta” az ellenzéket.
Ezzel szemben Karácsony Gergely a Magyar Hangnak még az éjszaka folyamán úgy nyilatkozott, szerinte senki nem mondhatja, hogy egy másik miniszterelnök-jelölttel más eredmény született volna. A legkevésbé gondolja, hogy a kormányfőjelölt személyén múlott a vereség. A főpolgármester szerint egy oka biztosan van, hogy a Jobbik-szavazók nem mentek velük ebbe az együttműködésbe, sőt: egy másik pártot találtak maguknak, és továbbra is van baloldali meg jobboldali ellenzéke a Fidesznek. Azaz a centrális erőtér helyreállt.
Török Gábor politológus a Telex élő választási műsorában már az urnazárást követően szintén arról beszélt, hogy míg négy éve az volt a közvélekedés, hogy ha összeadtuk volna a külön induló pártokra leadott ellenzéki szavazatokat, szinte fej fej mellett végzett volna az ellenzék a Fidesszel, most érdemi választ kaptunk arra, hogy mi történt az akkori ellenzéki szavazókkal, különösen a Jobbik egymillió szavazójával. Nyilvánvalónak nevezte, hogy a Mi Hazánk a Jobbik szavazótáborából vitt el szavazókat, illetve a korábbi jobbikos táborból többen is inkább a Fidesz irányába mozdultak el.
Az elemző szerint a Jobbik sikertelen integrációja vezetett el oda, hogy ilyen jelentős különbség alakult ki, ez főleg vidéken látható, ahol hiányoztak ezek a szavazatok.
Kapcsolódó: