Az Eurológus szerint tegnap kellett volna véglegesíteni az olajembargót tartalmazó szankciókat, de ezt még nem sikerült megtenni.
Zoom
A lap egymástól független sajtóértesülésekre hivatkozva azt írta, hogy hiába találkoztak a tagállamok képviselői a nagyköveteket tömörítő Coreperben, hogy véglegesítsék a hatodik szankciós csomagot, Magyarország még mindig ellenáll.
Ezúttal nem az olajszankciók miatt, hanem azért, mert a vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtott személyek között ott van Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje. A magyar kormány már korábban jelezte, hogy ezzel nem értenek egyet, de az uniós csúcson nem került szóba az ügy, csak a Coreperen.
Szégyellje magát!
Az Európai Néppárt frakciójának külügyi szóvivője, Michael Gahler ennek kapcsán azt írta a Twitteren: „szégyellje magát Orbán”, amiért kiáll Kirill mellett, aki „az orosz diktátor háborús bűneit védi”. Hozzátette: „egy nap majd kiderül, az oroszok mivel veszik rá Orbánt az együttműködésre”.
A bejegyzést az Európai Néppárt frakciója is megosztotta.
Frissítés: Orbán: a magyar álláspont régóta jól ismert
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország véleménye Kirill orosz pátriárka esetleges uniós szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert, és az EU-csúcson senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen.
A kormányfő nyilatkozatát sajtófőnöke, Havasi Bertalan juttatta el az MTI-nek; eszerint Magyarország természetesen betartja azt a megállapodást, amit az Európai Tanács ülésén az EU állam- és kormányfői kötöttek egymással; ezek a döntések mindenkire kötelezőek.
Orbán Viktor hozzátette: Magyarország álláspontja Kirill pátriárka esetleges szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert az uniós partnerek előtt, az EU-nagykövetek egyeztető fórumán, a COREPER-en az elmúlt hetekben több alkalommal kifejtették.
Az Európai Tanács hétfő-keddi rendkívüli ülésén senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen - zárta nyilatkozatát Orbán Viktor.
(24 nyomán)