Tegnap reggel 8 óra 30 perckor a Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Tompai Határátkelőhelyen – egy autóbusz utasaként – kilépésre jelentkezett egy brazil állampolgár. A nő az útlevélkezelőnek egy portugál tartózkodási engedélyt adott át, amely a rutinellenőrzés során hamisnak bizonyult. A 32 éves fiatalasszonyt közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállították, ahol azonban rosszul lett.
A rendőrök azonnal kórházba szállították, ahol röntgen segítségével meglepő dologra derült fény: az asszony testében idegen tárgyak voltak, amelyeket nőgyógyász segítségével távolítottak el. A nő testéből végül egy crackpipa és egy kis zacskónyi, kábítószer-gyanús fehér por került elő, amelynek pontos tartalmát szakértő vizsgálja.
Zoom
Illusztráció: AP
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói közokirat-hamisítás bűntette és kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a brazil állampolgárt, aki jelenleg szabadlábon védekezhet - közölték honlapjukon.