Nem tartotta be a követési távolságot a sofőr, ez okozott egy tavalyi, autópályás tragédiát - a gyanú szerint. A balesetben vétlen jármű 19 éves utasa a helyszínen meghalt. A dabasi vizsgálók vádemelést javasolnak - írja honlapján a rendőrség.
Ahogy arról korábban hírt adtak, 2022. május 20-án 21 óra körül végződött tragédiával egy közlekedési baleset Inárcs térségében. A helyszínen három jármű vesztegelt, ám a szemle közben rögzített nyomokból a rendőrök arra következtettek, kellett, hogy legyen egy negyedik is. Gyanújukat a helyszínre visszatérő sofőr erősítette meg.
[*]
A tragédia előtt az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, a külső forgalmi sávban kialakult torlódás miatt megállásra kényszerült egy román honosságú kamion, amelynek egy mögötte haladó kisteherautó nekiütközött, majd a belső sávban megállt. Ez utóbbit akarta a külső sávba áttérve, balról kikerülni egy fehér jármű, valamint egy mögötte haladó szürke gépkocsi. Utóbbi azonban nem tartott megfelelő követési távolságot, és autója homlokfalával hátulról nekiütközött, aminek következtében a fehér kocsi irányíthatatlanná vált, kisodródott, szalagkorlátnak ütközött, a szürke autó sofőrje pedig tovább hajtott. Később a 35 éves dabasi férfi visszatért a helyszínre.
[*]
A baleset következtében a fehér kisteherautó 19 éves sofőrjét törésekkel és zúzódásokkal súlyos, a belső sávban veszteglő jármű 21 éves vezetőjét könnyű sérüléssel vitték kórházba.
A fehér kisteherautóban utazó 19 éves fiatalember a helyszínen meghalt.
[*]
Az igazságügyi műszaki szakértő szerint a szürke személygépkocsi 35 éves sofőrje 27-28 méteres követési távolságot tarthatott a kisteherautó mögött, ami nem minősül biztonságos követési távolságnak. A szakértő szerint már a fizikailag minimális követési távolság (36-37 méter) megtartásával, vészfékezéssel a belső sávban veszteglő járművel ütközést, és amennyiben mégis jobbra tért volna ki, az előtte közlekedő utolérését is elkerülhette volna. Fontos kiemelni, hogy a járművek sebességéhez, az időjárási körülményekhez, az útviszonyokhoz, a megállapított vezetői reakcióidőhöz igazított biztonságos követési távolságnak ebben az esetben 54-55, de inkább 72-73 méter bizonyult volna.
[*]
A 35 éves dabasi sofőr elismerte felelősségét a baleset bekövetkezéséért, a gyanúsítás ellen panasszal nem ért. Vallomásában elmondta, mikor meglátta maga előtt az akadályt, hirtelen egy gyors kormánymozdulattal igyekezett minél inkább jobbra tartani, a másodperc tört része alatt azonban azt észlelte, hogy közte és az előtte haladó kistehergépkocsi között elfogyott a távolság, az ütközést már nem tudta elkerülni. Elmondta, sokkot kapott, reflexből benyomta az elakadásjelzőt, és az előtte mintegy 200 méterre tartózkodó rendőrökhöz gurult, hogy segítséget kérjen, majd visszatért a helyszínre. Tettét nagyon sajnálta.
[*]
A férfi vezetési jogosultságának szüneteltetését a büntetőeljárás jogerős befejezésig a Pest Vármegyei Kormányhivatal Dabasi Járási Hivatala elrendelte, egyúttal visszavonta vezetői engedélyét.
A Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a halálos közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait - vádemelést javasolva - átadta az ügyészségnek.
[*]