Fegyelmi eljárás indult a Momentumban Nyirati Klára bajai polgármester ellen, miután egy nyilvános rendezvényen kritizálta a párt EP-képviselőjét, Donáth Annát – értesült a 24.hu. Az információt a Momentum elnökségéből is megerősítették.
Zoom
Nyirati Klára, Baja polgármestere és N. Kovács Zita, a bajai Türr István Múzeum igazgatója a Magyar Nemzeti Múzeumban 2022. május 21-én (fotó: Kovács Anikó / MTI)
Az előzmény, hogy Nyirati egy közönség előtt rendezett beszélgetésen szokatlanul élesen kritizálta a napokban Donáth Annát, aki, bár nem a párt elnöke, sőt az elnökségnek sem tagja, az ellenzéki párt stratégiáját meghatározó nyilatkozatokat tesz (az év elején pedig az ő arcképével plakátolta ki az országot a Momentum).
Az EP-képviselő az elmúlt hetekben folyamatosan bírálta Gyurcsány Ferencet és a Demokratikus Koalíciót. Donáth a többi közt azt mondta (illetve írta), hogy
  • a DK a hazugság kultúráját képviseli,
  • velük nem lehetséges a kormányváltás,
  • később pedig azt is nyilatkozta, hogy többé nem akar egy listán szerepelni Gyurcsánnyal.
A „DK a legelutasítottabb párt az ellenzéki szavazók körében: elnökük soha nem ismerte el felelősségét a magyar gazdaság csődközeli helyzetbe sodrásáért. Hazudott a választóknak, államcsőd szélére juttatta az országot, és sosem követte meg ezért a társadalmat” – írta Donáth a Válasz Online-on megjelent publicisztikájában október végén. Hozzátette: a DK nem hajlandó vállalni a felelősséget az ellenzék katasztrofális 2022-es választási kudarcáért. Egy hónappal később pedig jött a jövőbeni közös listát kizáró nyilatkozat.
Ezzel szemben Nyirati Klára szerint alapvetően elhibázott és átgondolatlan Donáth nyílt Gyurcsány-kritikája.
„Én Donáth Annára most nagyon haragszom, és nem én vagyok az egyetlen. A hétvégén Soproni Tamással találkoztam, és ő is azt mondta, hogy nem tér magához. Utána felhívta az Annát, hogy oké, most akkor mit mondjak a DK-soknak helyben? Hogy akkor most hogy várjam a segítségüket, hogy támogassanak? És én ugyanígy vagyok ezzel” – fogalmazott a bajai polgármester.
Nyirati hozzátette: „Annának ez egy borzasztó rossz lépése volt, és én csak csodálkozom, hogy miért hagyják. Annyira rossz lépés, hogy most a Momentumban szerettek volna nálunk Baján egy kihelyezett frakcióülést tartani, és én konkrétan mondtam, hogy ne jöjjenek. (…) Azért, mert most nem kívánatosak Baján” – mondta még Nyirati, aki beszédében arra is kitért, hogy a napokban beszélt Fekete-Győr Andrással, és a Momentum korábbi elnöke is úgy gondolja, „hogy Donáth Anna hülyeségeket csinál. Tehát – folytatta a bajai polgármester –, ha szövetségre akarunk lépni valakivel, akkor miért rúgunk bele? Egyrészt. Másrészt meg a Fidesz csak röhög a markába.”
Ezzel arra utalt, hogy amíg Donáth EP-képviselőjelöltként nyíltan kampányolhat a DK-val szemben (hiszen a két párt az európai parlamenti választáson egyaránt önálló listát állít), addig a Momentum önkormányzati képviselői, illetve polgármesterei együttműködésre vannak „ítélve” a DK-sokkal, akiket Donáth e helyi szövetségek ellenére lehazugozott.
Tényleg hülyeséget csinál Donáth a korábbi elnök szerint?
A 24 megpróbálta kideríteni, mi történt valójában, de amikor felhívták Nyirati Klárát, ő nem kívánt semmit hozzátenni a korábban elhangzottakhoz. Fekete-Győr András szintén elutasította, hogy kommentálja párttársa – neki tulajdonított – szavait.
– Nem szeretnék nyilatkozni magánbeszélgetések tartalmáról – jelezte a korábbi pártelnök.
Soproni Tamás terézvárosi polgármester ugyancsak elhárította annak lehetőségét, hogy egyértelműen cáfolja vagy megerősítse, valóban mondott-e kritikát Donáth Anna álláspontjáról Nyiratinak. Ehelyett azt hangsúlyozta, hogy az „önkormányzati politika más szint, ott az együttműködésnek nincs alternatívája”, és jó eséllyel Budapesten is közösen indul a Momentum a DK-val. Soproni szerint az elmúlt hetek nyilatkozatait abból a szempontból érdemes értékelni, hogy a 2024-es EP-választás valódi tétje az, hogy Donáth Annának vagy Dobrev Klárának lesz-e esélye leváltani Orbán Viktort a következő választáson.
Megkeresték a Momentum több országgyűlési képviselőjét is, de egyikük sem akart nyilatkozni. Egyikük név nélkül azt mondta: „nincs probléma vagy konfliktus párton belül, ez egyszemélyes ügy, Nyirati Kláráé, amit a párt kezel is”.
A kezelés módja pedig az, hogy a Momentum fegyelmi és etikai vizsgálatot indított, aminek következménye elmarasztalás esetén a megrovástól a kizárásig terjedhet. Ezzel kapcsolatban egy neve elhallgatását kérő elnökségi tag úgy fogalmazott: „Abszolút nem fér bele, amit Nyirati csinált, ilyen nincs”.
A lap DK-s forrása szerint ugyanakkor következetlen a Momentum. „Lehet azt mondani, hogy Donáth nem az önkormányzati szintről beszél, de az első publicisztikájában a DK egészéről ír mint a hazugságkultúra képviselőjéről, nemcsak Gyurcsányról, hanem minden tagunkról. Mondhatjuk úgy is, hogy a Momentum regnáló polgármestereivel kicsit tolt ki, míg a közös jelöltekkel nagyon, mert magyarázkodni kell a nyilatkozatai miatt, és ez megzavarja az ellenzéki választókat is. Egy mezei választó nem kódolja ilyen árnyaltan ezeket a rétegeket, hogy önkormányzati szint vagy EP-választás. Neki a DK van és a Momentum, és hogy az egyik hazugozza a másikat.”
Tudatos stratégia része, amit Donáth tesz
Problémát okozhat az is, hogy nem világos, amikor Donáth Anna megnyilvánul, akkor a saját nevében beszél-e, esetleg a teljes Momentumot képviseli, miközben nincs is párttitsztsége. Az elnökség egyik tagja erre egyértelműen felelt a lapnak:
A jelenlegi elnökség tudatos stratégiája, hogy Donáth Annán keresztül kommunikáljuk a fontos üzeneteinket, hiszen ő a legismertebb politikusunk, rá figyelnek a legjobban, ezért mondja el ő kifelé azt a stratégiát, amit az elnökség elfogad. Minden lépés, amit a nyilvánosság előtt tesz, meg van beszélve, mindig egyeztetünk, így volt ez a Gyurcsány-kritikával kapcsolatban is. Ez széles körben egyeztetve volt, a frakcióval, az elnökséggel, a polgármesterekkel is, tehát Nyirati Klára is tájékoztatva volt.
Az elnökségi tag hozzátette: „Amit Anna feszegetett hetek óta, az a 2022-es választás óta kibeszéletlen, és senki sem vitatatja, hogy igaza van-e, legfeljebb azt, hogy miért pont most jött elő mindezzel. Hát azért, mert most van itt az ideje, most kell szembe nézni azzal, hogy nem jött be a 2022-es szövetségi politika, és Gyurcsány Ferenccel nem lehet választást nyerni”.
Nyirati Klára végül a közösségi oldalán reagált a történtekre. „Sokra becsülöm és tisztelem Anna erőfeszítéseit, és elismerem azt a hatalmas munkát, amit a Momentumért és a magyar emberekért az EP-ben végez. Azzal viszont nem értek egyet, hogy az önkormányzati választásokra készülve a helyi ellenzéki párttagok és szimpatizánsok támogatását kérve keményen bírálja leendő szövetségesünket, a DK-t. A Fideszt csak helyi összefogással lehet helyben legyőzni – hasonlatosan a 2019- es választásokhoz.”
Hozzátette:
Elismerem, sokszor szerencsétlenül, túl őszintén és keményen fogalmaztam a videóban. Nem volt etikus konkrétan megneveznem más momentumos politikusokat, véleményüket idézve, és ezért tőlük elnézést kértem.