A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) valótlannak tartja, ezért visszautasítja azokat a médiában megjelent állításokat, amelyek szerint méltatlan körülmények között tartják fogva az úgynevezett antifaügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértéssel vádolt olasz nőt.
Zoom
Kovács Mihály, a BVOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatának szolgálatvezetője szerdán a fogvatartás helyszínén, abban a nyolcszemélyes zárkában tartott erről sajtótájékoztatót, ahol a 38 éves olasz állampolgár tölti a letartóztatását a Gyorskocsi utcában.
A büntetés-végrehajtás nevében megalapozatlannak nevezte és határozottan visszautasította egy volt fogvatartott azon állításait, amelyek szerint patkányok, poloskák lepik el a zárkákat, illetve a fogvatartottak nem részesülnek megfelelő egészségügyi ellátásban, az étel rossz és kevés, illetve a higiéniai állapotok nem megfelelőek.
"Az olasz, majd a magyar médiában megjelent, egy volt, külföldi állampolgárságú fogvatartott állításai egyszerűen hazugságok" - fogalmazott az ezredes.
Közlése szerint Magyarországon a jogszabályok és a különböző szakmai protokollok szigorú előírásokkal szabályozzák a fogvatartás körülményeit, amelyeket az ügyészség mint a törvényességi felügyeletet ellátó szerv, valamint az alapvető jogok biztosa rendszeresen ellenőriz.
Azoknak a fogvatartottaknak, akik úgy érzik, hogy jogaik bármilyen módon sérülnek, lehetőségük van panaszt vagy bejelentést tenni. Ezt megtette az olasz állampolgár is az alapvető jogok biztosának hivatalánál, és a kivizsgálás után nem marasztalták el a BVOP-t - tette hozzá.
Kiemelte: a börtön attól börtön, hogy nem "egy többcsillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja". Ugyanakkor - folytatta - az intézetekben napi háromszori étkezést biztosítanak a fogvatartottaknak, az ételek minősége pedig megfelel az egészséges táplálkozás követelményeinek.
Az intézményekben folyamatos higiéniai ellenőrzések zajlanak, a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek. A büntetés-végrehajtási intézmények magas higiéniás szabványokat alkalmaznak; ezt támasztja alá, hogy a Covid alatt a magyar börtönökben, a zárt közösség ellenére sehol sem alakultak ki járványügyi gócpontok - mondta.
Az intézetekben a bánásmód a jogszabályoknak megfelelő, a büntetés-végrehajtás az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett végzi szakmai tevékenységét. Amennyiben bármilyen szabálysértés vagy kihágás történik akár a fogvatartottak, akár a felügyelet részéről, a börtönparancsnokok a szükséges intézkedéseket minden esetben megteszik - fűzte hozzá.
Arra is kitért, hogy a külföldi állampolgárokat befogadásuk után ellátják az általuk beszélt nyelven írt házirenddel, hogy az intézeti szabályokat mielőbb és minél pontosabban megismerhessék. Továbbá a külföldi állampolgárságú fogvatartottakkal "a személyi állomány a mindennapi élettel kapcsolatos kommunikációt angol és német nyelven folytatja, a hivatalos ügyek intézéséhez pedig minden esetben anyanyelvi tolmácsot biztosítanak - fűzte hozzá.
Végül hangsúlyozta: az alaptalan vádak súlyosan sértik a büntetés-végrehajtási szervezet és az ott dolgozók jó hírnevét.
Kérdésre válaszolva Kovács Mihály határozottan cáfolta azt is, hogy az olasz állampolgár számára hónapokig nem biztosítottak lehetőséget arra, hogy kommunikáljon, telefonon beszéljen a családtagjaival, írja az MTI.
Frissítés: képgaléria a sajtótájékoztatóról:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Fotók: MTI/Hegedüs Róbert
Korábban írtuk: