B. Rolandtól minden alkalmazottja elmenekült, legutóbb egyik pultosát villával kergette, a másikat bedrogozva próbálta megerőszakolni. A tragédia előtt új pultosokért indult Budapestre - írja a Bors.
A bulvárlap információi szerint egy balatonlellei parti büfé üzemeltetője volt az, aki július 3-án szerdán késő este egy fiatal pár és a saját halálát okozta, amikor szemben hajtott fel lopott taxival az Árpád hídon, és ütközött előbb egy másik taxival, majd egy Suzukival. A Suzuki két utasa és az ámokfutó a helyszínen meghaltak, négy embert kórházba szállítottak.
Zoom
Rolandnak rossz híre volt a vendéglátóiparban, így minden alkalmazottja otthagyta (fotó: Facebook)
Megbízható forrásból származó információik szerint a tragédiát okozó ámokfutó évek óta drogokkal élt. Egy balatoni strandbüfét üzemeltetett, de viselkedése miatt sorra otthagyták az alkalmazottai.
Ezért több helyen is próbálkozott: különböző vendéglátóipari egységekben próbált elhelyezkedni, de még külföldön is szerencsét próbált. Németországból azért tért haza, hogy Balatonlellén nyisson büfét, amit a parti sétányon bérelt ki egy szakácstársával a tulajdonostól.
A büfében is többször látták őt bedrogozva, az ámokfutása sem most, hanem múlt pénteken kezdődött: két 20-22 év körüli lányt szerződtettek pultosnak, de múlt pénteken Roland annyira bekábítószerezett, hogy az egyiket villával kergette, a másikat pedig mindenáron meg akarta erőszakolni
- sorolta a Borsnak egy helyi lakos, aki mélységesen fel van háborodva azon, amit Roland tett. A két lányt végül a szakács menekítette ki az őrült drogos karmai közül, akivel Roland emiatt össze is veszett, a két nő pedig azonnali hatállyal felmondott. A büfé ezután már ki sem nyitott.
Roland a Hondájával indult el Budapestre, hogy új pultosokat keressen, de a kocsival az autópálya szalagkorlátjának hajtott és össze is törte. Ezután a szakács bérelt neki egy kocsit, azzal indult tovább a fővárosba
- sorolta a helyi lakos.
Zoom
Nem ez volt az első balesete Rolandnak: saját kocsiját már a Budapest felé tartó úton összetörte (fotó: Bors)
A lap szerint ezt az autót a nyomozás részeként még mindig keresi a rendőrség, ellenben a Bors úgy tudja, hogy a kulcsát a roncsok közül kiemelt férfi zsebében megtalálták a rendőrök.
Azt, hogy a kölcsönvett kocsival mi lett, egyelőre nem tudni, nem kizárt, hogy azt is összetörte. Mindenesetre az óbudai Tavasz utca környékén azért hívtak rá rendőrt, mert randalírozott. Miután a rendőrségről kiengedték, valószínűleg akkor támadhatott az az ötlete, hogy kocsit szerez és útnak indul - talán vissza a Balatonra.
Bár lehet, hogy sosem tudjuk meg, hová, mindenesetre a történet tragikus végkifejlete ismert: miután rátámadt egy éppen szünetet tartó taxis nőre, Ábrahám Györgyire, akitől erőnek erejével elvette az autóját, végül a forgalommal szembe száguldva egy fiatal jegyespár, Sz. Mónika és B. Ervin halálát okozta. A rendőrség három ügyben folytat büntetőeljárást az elhunyt férfi ellen.