A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában - derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) szerdai közleményéből az első vizsgálati eredményekről.
A közlemény szerint közel 18 tonnányi hal pusztult el az elzárt, nem horgászható, a Kis-Balaton "vérkeringésében" részt nem vevő területen, amely a vízvédelmi rendszer 3,4 százaléka.
A halgazdálkodási társaság dolgozói öt napon át gyűjtötték a tetemeket, egyben vízlevegőztető berendezésekkel előzték meg a további kárt.
Az elpusztult halak jelentős része idős dévérkeszeg, nagyméretű ponty, harcsa és egynyaras korú süllő volt - írták.
Az oldott oxigén koncentrációja a tározó több pontján is literenként egy milligramm alatti volt. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint a területen vízvirágzás alakult ki, majd az alga pusztulni kezdett, a víz színe barnássá vált, és rothadó mocsárszag kezdett terjengeni. A szerves anyag bomlása során a magasabb rendű élőlények számára toxikus hatású ammónia keletkezik, amit a baktériumok oxigén hiányában nem tudnak nem toxikus nitráttá alakítani - fejtik ki.
A helyszínen a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai is végeztek méréseket. A toxikológiai vizsgálat még tart - áll a közleményben.
(MTI)