Olaf Scholz német kancellár újfent egy Oroszország részvételével tartott nemzetközi békekonferencia megtartását sürgette az ukrajnai háború lezárására szerdán Berlinben, a német parlamentben mondott beszédében. A bevándorlással kapcsolatban kijelentette: Németországnak kell eldöntenie, hogy ki érkezhet bevándorlóként az országba.
Scholz hangsúlyozta, hogy olyan békekonferencia megtartására van szükség, ahol Oroszország is helyet kap a tárgyalóasztalnál. Hozzátette: egészen addig támogatni kell Ukrajnát, ameddig szükséges. Elismerte ugyanakkor, hogy egyes német szavazók ellenzik Németország Ukrajnának nyújtott katonai támogatását, és emiatt a közelmúltbeli választásokon olyan pártokra szavaztak, amelyek kifejezetten ez ellen kampányoltak.
A kancellár kifejtette: mindent megtesznek azért, hogy a kierőszakolt béke vagy fegyverletétel helyett az igazságos béke megteremtésének lehetőségeit kutassák, és tiszteletben tartsák Ukrajna integritását és szuverenitását.
Scholz már a ZDF német közszolgálati televíziónak vasárnap adott interjúban is hangoztatta, hogy álláspontja szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni. Akkori kijelentéseit heves kritika fogadta, különösen a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusai részéről, akik azzal vádolták meg a szociáldemokrata kancellárt, hogy kihátrált Ukrajna támogatása mögül, és béketárgyalásokra akarja rákényszeríteni a kijevi vezetést.
A migrációs politikával kapcsolatban Scholz szerdán leszögezte, hogy Németországnak szüksége van a szakképzett külföldi munkaerőre. "Nincs olyan ország a világon, ahol csökkenő lakossággal gazdasági növekedést lehetne elérni. Ezzel az igazsággal szembesülnünk kell" - hangsúlyozta a parlamentben. Rámutatott: Németországnak nyitottnak kell maradnia a bevándorlásra, de ezzel egy időben megfelelő módon kell ellenőrizni az országba érkezőket.
"Olyan ország vagyunk, ahol védelemre találnak a politikai üldözöttek, az életükért menekülők, és ahogyan ez az alkotmányunkban is szerepel, az ő védelmük nem vitakérdés" - jelentette ki. "A világra való nyitottságra tehát szükség van, de a nyitottság nem azt jelenti, hogy bárki jöhet, aki akar. Nekünk kell eldöntenünk, hogy ki jöjjön Németországba. Ezt teljes határozottsággal kijelenthetem” - tette hozzá a kancellár.
(MTI)