A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség felfegyverkezve és csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat két férfival és egy nővel szemben. Az elkövetők erőszakosan követelték a sértettől és barátnőjétől azt, hogy rendezzék tartozásukat. Az egyik vádlott egy hosszú ollót is használt a fenyegetőzéshez.
A vádirat lényege szerint egy család és közeli ismerőseik 2023. júliusában egy budapesti lakásban összejövetelt tartottak. A megmaradt pálinkával kapcsolatban egyes családtagok és a sértett abban állapodtak meg, hogy azt a sértett értékesíti, és a vételárral elszámol.
2023. július 21-én délután két vádlott - a 46 éves férfi és 27 éves párja, a férfi unokaöccse, továbbá az unokaöcs 28 éves alkalmi ismerőse – a harmadik vádlott – egy budapesti bevásárlóközpontban találkoztak a sértettel és annak barátnőjével, akik a gyermeküket babakocsiban tolták. A nő az egyik üzlet előtt felismerte a sértettet és odahívta az élettársát, valamint az élettársa unokaöccsét, majd a sértettet hárman körbeállva hangosan követelték rajta az elvitt pálinkát, illetőleg az eladott ital vételárát.
Nem sokkal később odaért az unokaöcs 28 éves ismerőse, és a nála lévő 27 centiméteres fémollóval az unokaöcs háta mögül megfenyegette a sértettet, amit az unokaöcs nem, de a nő és az élettársa észleltek. A sértett a család erélyes fellépése hatására 5000 forintot adott az unokaöcsnek, aki az összeget kevesellte, de azt zsebre tette és félreállt. Ekkor a három vádlott a sértettet a tartozása további rendezése érdekében életveszélyesen megfenyegette, majd a 28 éves férfi az ollóval a sértett oldalát kis erővel megbökte, őt lefejelte. Eközben a 27 éves nő a férfit egy alkalommal a korláthoz szorította.
A támadásoktól megtántorodó sértettől a 27 éves nő elvette - egy üveg pálinkát és egy telefontöltőt tartalmazó - hátizsákját, majd a sértett barátnőjével dulakodva a nő zsebéből megszerzett 7000 forintot.
Az incidensnek az értesített biztonsági szolgálat vetett véget, akik a három támadót elfogták és átadták a rendőröknek.
Az ügyészség a vádiratban a jelenleg letartóztatásban lévő, különös visszaeső 46 éves férfival és élettársával, továbbá a más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő 28 éves férfival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnál.
Az ügyészség a két sértett sérelmére megvalósult - így 2 rendbelinek minősülő - önbíráskodás bűntettével vádolt nő korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének elrendelésére is indítványt tett, mert a vádbeli cselekményét e korábbi büntetés próbaideje alatt követte el.