Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak. A feltétel, hogy legyen erkölcsi bizonyítványuk és munkahelyük. Eperjesen 3-5 millió forintért is lehet már házat venni, amik egy városban jóval többet érnének - írja a Délmagyar.
Az elmúlt ciklusban sokat változott Eperjes. Megszépültek a közterek, megoldották a háziorvosi ellátás és a bolt ügyét, kifizették a település adósságait. Felújították az önkormányzati épületeket, és fejlesztették a játszóteret is. Emellett rengeteg programot is szerveznek a faluban.
– Célunk, hogy Eperjes egy rendezett és élhető település legyen, és továbbra is a nyugalom szigete maradjon – mondta Kabai Mátyás, a település újraválasztott polgármestere. A következő öt évben a kihasználatlan épületeiket is szeretnék felújítani, tartalommal megtölteni. A legfontosabb pedig, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma.
Kabai Mátyás polgármester Eperjes felújított játszóterén. Azt szeretnék, hogy annyi gyerek legyen a faluban, hogy bővíteni kelljen a létesítményt (fotó: Kovács Erika) |
– Elöregedő település vagyunk, a terveink között kiemelt szerepet kap az idősekről való gondoskodás, de a település hosszú távú jövőjét is szem előtt kell tartanunk, ezért növelnünk kell a lélekszámot – mondta Kabai Mátyás. Jelenleg 420-an élnek Eperjesen, közülük 38-an tartoznak a 0-14 éves korúak közé.
Öt év alatt majdnem 80 lakost veszítettek el
– Öt évvel ezelőtt még 495-en voltunk. Sok idős lakosunk ment el, erre az időszakra esett a Covid-világjárvány is. Szeretnénk a fiataljainkat helyben tartani és új családokat is várunk Eperjesre. A költségvetésünket a sok adósságból sikerült úgy rendbe tennünk az elmúlt öt évben, hogy megtakarításunk is lett. Erre alapozva hozta létre a képviselő-testületünk a letelepedési támogatást, amire évente négy-öt millió forintot fordítanánk. Egymillió forintot adunk azoknak a családoknak, akik Eperjesre költöznének! – jelentette be Kabai Mátyás.
A rendelet szerint a támogatás a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár. Feltétel a magyar állampolgárság. Erkölcsi bizonyítványt kérnek, és kereseti igazolás is szükséges, bejelentett munkahellyel. Tíz évre kell aláírni a szerződést, ha korábban elköltöznek, kamatostul kell visszafizetni a pénzt. A támogatást helyben lakó fiatalok és máshonnan érkezők is kérhetik házvásárlásra, új ház építésére, telekvásárlásra vagy felújításra.
Eperjesen már 3-5 millió forintért is lehet házat vásárolni. Most például ötmillióért kínálnak egy háromszobás, nagy melléképülettel rendelkező ingatlant, ami nem kíván nagyobb felújítást a beköltözés előtt. Egy városban a sokszorosát kérnék érte, írja a lap.