A Telexnek adott interjút a XII. kerület új polgármestere, alább olvasható a vonatkozó részlet.
Zoom
Fotó: Huszti István / Telex
- A polgármesterséget rögtön egy ellentüntetővel kezdte.
- Yes.
- Ő volt az első ellentüntetője?
- Amikor még Szegeden szerveztük a Million Marijuana Marchot vagy 15 évvel ezelőtt, és a Jobbik akkor még olyan volt, mint most a Mi Hazánk, akkor ők odajöttek, és tükrökkel világítottak a zenekar szemébe, meg kihúzták az aggregátort. Azok ijesztőbbek voltak, mint a bácsi.
Zoom
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
- Volt nála egy plakát, amire azt írta, hogy: „Füvesember! Kíméld meg a hülyeségeidtől a kerületet”. Azt mondta, azért tüntet, mert nem tetszik neki, hogy már a megválasztása előtt azzal kezdte, hogy a Turult elvitetné a kerületből.
- Nem is azzal kezdtem, magamtól szóba nem hoztam ezt a Turult az elmúlt fél évben.
- Mégis valahogy megkerülhetetlennek tűnik ez a téma. A MIÉP is bejelentkezett, hogy a saját költségükön elbontanák és elszállítanák a Turult. Azt kérték, ezt engedjék meg nekik. Megengedik?
- Én leültem a Kisgazdapárttal is, amikor megkerestek az egyik választás előtt, az is nagyon szórakoztató volt. Szerintem a MIÉP-pel is vicces lehet találkozni, legalább a létük bebizonyosodik, ha tényleg eljön valaki.
Amúgy a lakókat kell erről megkérdezni.
Egyébként most megtaláltam azokat a terveket, amik a Turulról készültek az elmúlt években, arról, hogy lehetne egy picit átértelmezni, konkrétan részben eltakarni mindenféle elemekkel. Nekem annyira nem tetszett, amit az önkormányzat megszavazott, hogy a Turulnak legyen eszmetörténete, és tegyük bele azt is, ami szép volt, meg azt is, ami a második világháború alatt itt történt. Ennek az ég egy adta világon semmi értelme. A kerületben tudják az emberek, hogy mi történt itt a ‘40-es években. Legyen még rosszabb hangulat azzal, hogy kiírjuk egy állandó tárlaton, hogy a nyilasok itt miket csináltak?
- De akkor valamit fontolgatnak a Turullal?
- Hát valami lesz. Az most már biztos, hogy valamit kell vele csinálni. Az én véleményem nem változott. Eladnám a MIÉP-nek is, persze, de ha a lakók másban gondolkodnak, akkor nyilván majd kitaláljuk.
- Bár úgy nyilatkozott korábban, hogy nem akarja azzal kezdeni a polgármesterséget, hogy utcai harcot vívnak a Mi Hazánkkal, ők október 23-án mégis itt fognak a Turulnál tüntetni.
- Akkor nagyon jól sikerült az első dolog, amit szerettem volna.
- Ez már az utcai harc első csatája?
- Mi a Gesztenyés-kertben leszünk, úgyhogy ilyen értelemben nem lesz összecsapás. Bár ha valaki szervez ellenük valami szabadcsapatokat, akkor akár még az is lehet.
- Azért valószínűleg mégsem véletlen, hogy a Mi Hazánk idejön megemlékezni.
- Persze. De ma már ezeket a nagy csatákat úgysem fegyverekkel kell lejátszani, hanem valamilyen számítógépes játékban. Lehet, hogy csinálunk egy Turulvédő vagy Turulelfoglaló játékot.
Korábban írtuk: