Két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a rendőrség, éjszakai házkutatást tartottak otthonomban, illetve idős szüleimnél is, DNS-mintát is vettek az ujjlenyomatvétel és a fényképkészítés mellett, mindezt pusztán egy szivárványos 2020-ban történt bevonása miatt:

Így próbálja a kormányzat megfélemlíteni a devianciák propagálásával szemben felsorakozott, normalitáspárti erőket. Sőt titkosan elrendelték a mobiltelefonom kimenő és bejövő híváslistájának ellenőrzését, társadalmi kapcsolataim felkutatását. A mintegy ezer oldalas nyomozati anyagban még Szakács Árpád újságíró médiatámogatását is megkísérelték beazonosítani és büntetni, de a tanúk nem ismerték fel mint a szivárványos zászló leszedéséről helyszínen tudósító személyt az egymás mellé rakott arcképekről:

Elmarasztalt a bíróság azért is, mert 2019-ben a Budapesti Művelődési Központban festékszóróval tüntettem el egy csókolózó homoszexuális párt közszemlére tevő plakátot, miután az akkor 8 éves kislányom megbotránkozva-panaszkodva jött haza a néptáncról: „Apa, képzeld, a folyosón volt egy plakát, amin két lány csókolózott!” Itt sem az LMBTQP-propaganda kihelyezői ellen indult eljárás, hanem szülőként ellenem.

A Gyurcsány-Bajnai rezsim idején öt különböző ügyemben állapította meg bíróság jogerősen, hogy jogszerűtlenül állítottak elő, miközben törvényesen egyszer sem sikerült nekik. Ahogy akkor megpróbálták a garázdaság gumiparagrafusát ráhúzni minden nemzeti ellenállásra, úgy vádolt most az ügyészség engem is a definíciójával: olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottam, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. Pedig a kihívóan közösségellenes magatartást épphogy pl. azok követték el, akik a szivárványos zászlót kitűzték, és sajnos megtehetik ezután is, mivel a Fidesz leszavazta az LMBTQP-jelkép közintézményekre tételét megtiltó javaslatomat.