Vona Gábornak a Magyar Gárda Egyesület nevében írt alábbi közleménye nélkülöz mindenféle konkrétumot, egyenességet és szókimondást. A szocializmust idézi, amikor a sorok közt kellett olvasni, mintha Csurka vagy a Fidesz írta volna. Ahelyett, hogy megmondaná, mi volt a baj Dósával, ha volt egyáltalán, sejtet, burkoltan leügynököz, mellébeszél. Kezelhette volna diszkréten, mozgalmi titokként az indoklást, ehelyett inkább leírt néhány igazolatlan, ködös vádat. Kommentárjaink zárójelben.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A sajtóban szállingózó információk tisztázása végett a Magyar Gárda Egyesület szükségesnek tartja, hogy Dósa István főkapitány lemondásának hírét megerősítse. (Az egy hete történt esetet illett volna már rég maguktól bejelenteni, hiszen ez közügy. Ha a Kuruc.info nem írja meg ma hajnalban, meddig titkolták volna még? Tisztára mint a sztálinizmusban... - a szerk.) Dósa István az eltelt egy évben a rá nehezedő felelősség súlya alatt megroppant. A főkapitány 12 hónapos megbízatásának lejártához érve a Gárda irányítására, egységben tartására, valamint a megalapításkor lefektetett eszmei iránymutatás követésére alkalmatlanná vált. (Jó, tegyük fel, így volt. De ha Dósa közös megegyezéssel lemondott, nem kezdett puccsot szervezni, miért kell belerúgni, miért nem elég annyi, hogy megbeszéltük, távozott? A Jobbikban, például elnökségében is akadnak - hogy finoman fejezzük ki magunkat - nem túlságosan alkalmas figurák. Miért jobbak ők a komoly katonai szaktudással rendelkező, kommandós elitalakulat parancsnokaként szolgált Dósánál? Ha az ex-főkapitány alkalmatlan volt, akkor meg kell tudnunk, miért. Ez a zavaros közlemény azonban nem ad választ erre (sem) - a szerk.)
Szeptember 14-én a Magyar Gárda megyei kapitányai rendkívüli értekezletet tartottak, amelyen részt vettek az Egyesület alapító tagjai, valamint vendégként Für Lajos miniszter úr is. Az ülésen Dósa István bejelentette lemondását. A lemondott főkapitány a Gárda jövőjét – az Egyesület, a Mozgalmat körülvevő szellemi holdudvar, valamint a megyei kapitányok többségének véleményével szemben – egy számunkra mind a mai napig ismeretlen, „új irányban" képzelte el (Újabb miépata ízű inszinuáció: ha Vonáék számára nem ismert valami, miért beszélnek róla? Ha valami konkrétummal van bajuk, miért nem azt közlik? - a szerk.) A döntésre jogosult megyei kapitányok 13-6 arányban a Gárda eddigi, a társadalom számára hiteles vonalvezetése mellett tettek hitet. (Ha az eddigi vonalvezetés hiteles volt, miért kellett kiakolbólítani Dósát, aki a vonalat vezette? Mi nem foglalunk állást sem Dósa, sem Vona mellett, csak kérdezünk - a szerk.)
A Magyar Gárda Egyesület szerint a Magyar Gárda Mozgalom nem lehet senki magánhadserege. (Milyen konkrét tény támasztja alá, hogy az MG magánhadseregként működne? Ez a hülye vád eddig csak a balliberális oldaltól volt ismert. Ismét csak süketelés, tények helyett - a szerk.) Reményeink szerint a Magyar Gárda néhány napon belül megtalálja új országos vezetését, amely a szervezet egységét a jövőben biztosítani tudja.
Most, amikor a nemzeti oldal végre magára talált, folyamatos erősödésünk nyilvánvalóan irritálja a jelenlegi hatalmat, amely nem riad vissza a titkosszolgálati zavarkeltéstől és szalámizástól sem. (Ez már kirívóan csurkista stílusú piszkoskodás. Sunyi sejtetés, nulla bizonyítékkal megtámogatva, de azért újabb rúgás Dósába. Ha tudnak NBH-s kapcsolatairól, mondják ki, ha nem, akkor Vona Gábor fogja be a száját, vagy elcsurkásodik. Érdekes módon a bizonyítottan 3/3-as kádárista spicliként tevékenykedő Kovács Kucu Géza és a MÖM ellen a jelek szerint nincs kifogása a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnökének, annak ellenére sem, hogy a MÖM másik, ÁVH-nak nyilvánosság előtt spicliskedő fejese, Kakuk a Jobbik egyik vezetőjét a napokban, nulla bizonyítékkal, ahogy tahó körökben szokás, NBH-s ügynöknek nevezte a G. Kirkovits-féle szennyweboldalon, a Hősök terén pedig akasztással fenyegette meg a Kuruc.info szerkesztőit - a szerk.)
Aki ebben a történelmi helyzetben enged a megosztó szándékoknak, a nemzetáruló kormány és a mögöttük álló háttérhatalom érdekeit szolgálja. Elítélünk ezért minden olyan nyilvános vagy éppen rejtekből támadó kezdeményezést, amely az eddig testvéri szövetségben működő Magyar Gárda Egyesületet, a Magyar Gárda Mozgalmat és a Jobbikot egymással szembefordítani igyekszik. (Konkrétum? Dehogy, megint csak az alamuszi sejtetés. Ha valakit megtámadunk, azt alátámasztani szokás. Igaz persze, hogy Dósa hasonlóan csak fröcsögött, bizonyítékok, sőt konkrét vádak nélkül, s Vona csak erre válaszolt hasonló stílusban, de ez sem mentség. A másik, hogy ha Dósa NBH-s volna, hogyan maradhat akár egyszerű tag is a Gárdában, kedves Vona Gábor? Miután az marad a hírek szerint - a szerk.) A fenti szervezetek csak egymás függetlenségének tiszteletben tartásával, de egy családként, egy úton és egy irányban érhetnek el sikert.
A Magyar Gárda Egyesület nevében:
Vona Gábor
elnök