A gyermekvédelmi rendszer hiányosságairól, a megújítással kapcsolatos feladatokról beszélt Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtt; a Mi Hazánk frakcióvezetője közölte: minden olyan döntést támogatnak, ami javítja a gyermekvédelemben élők helyzetét.
Magyar Péter miniszterelnök azt mondta: nem fogják elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen. A kormányfő felszólalásában kiemelte: azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés a hosszú úton, amelyen a feladat feltárni és megmutatni, mi történt a gyermekvédelemben, valamint nekikezdeni újjáépíteni a lerombolt rendszert.
Közölte: meg kell válaszolni a szakmai kérdéseket, ezért kérte a felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot, hogy végezzen átfogó vizsgálatot. Ugyanakkor nem tehetik meg azt a szívességet az előző okormánynak, hogy ne tegyenek fel politikai kérdéseket is, ezért vizsgálóbizottságot hoznak létre - mondta Magyar Péter.
Bejelentette, egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek. Elmondta azt is, a szociális és családügyi miniszter a nap folyamán több gyermekvédelmi vezetőt menesztett, emellett a kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek kivizsgálására.
Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás.
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására reagálva közölte: a gyermekvédelemmel kapcsolatban mindenben számíthat a Mi Hazánk képviselőire, minden olyan döntést támogatnak, ami a gyermekek helyzetét javítja. A kormányfő által elmondottakkal kapcsolatban nem jelzett kritikát, egyedül a családi pótlék megemelése ügyében javasolta, hogy ellenőrizzék annak felhasználását alkoholista vagy bűnözéssel küzdő szülők esetén.
Toroczkai László az elmúlt 20 év talán legnagyobb gyermekvédelmi botrányának Kaleta Gábor volt diplomata ügyét nevezte, és azt kérdezte Magyar Pétertől, hogy miért nem ennek az ügynek a nyilvánosságra kerülésekor akart kilépni a Fideszből. Már akkor kellett volna - jegyezte meg.
Arra szólított fel: pártpolitikai hovatartozástól függetlenül minden közéleti szereplőt, nemcsak politikusokat, hanem újságírókat, sztárokat, énekeseket, mindenkit el kell számoltatni ezen a téren, és a lehető legkeményebben kell fellépni a pedofil bűnözőkkel szemben.
Jelezte: ismét benyújtják az Országgyűlésnek azt a korábbi javaslatukat, amelyben kezdeményezik, hogy a rendőrségen belül külön nyomozócsoportot állítsanak fel a gyermekeket érő szexuális bántalmazások feltárására.
A június 12-én hatályba lévő uniós migrációs paktumról szólva mellébeszéléssel vádolta a miniszterelnököt, szerinte a paktum meghívólevelet jelent az afrikai és dél-ázsiai migránsok számára.
Meghívta a Magyar Pétert Ásotthalomra, megnézzék a déli határkerítést állapotát, mert, mint mondta, jelenleg 17 helyen van átvágva a kerítés.
Toroczkai László felszólalására reagálva Magyar Péter örömét fejezte ki, hogy a képviselő "3-4 percig kibírta konteók nélkül", és beszélt a magyar gyerekekről. Hozzátette, tudnak együtt dolgozni azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki frakció azt javasolja, külön részleget állítsanak fel a rendőrségen a gyermekek szexuális bántalmazása ügyében.
Azt javasolta a képviselőnek, hogy Kaleta Gábor és Vásárhelyi János ügye kapcsán kérdezze meg a mellette ülő fideszes képviselőket. Magyar Péter elmonda, ő akkor is tiltakozott, de nem volt megválasztott képviselő, nem úgy, mint Toroczkai László.
A migrációs paktum kapcsán azt tette szóvá, hogy "a Mi Hazánk nagykoalícióra lépett a Fidesz-KDNP-vel", ez szerinte a pénteki demonstráción derült ki. Ugyanakkor a kormányfő azt mondta, szívesen meglátogatja a határkerítést Ásotthalomnál; ő maga is beszélt arról, sok helyen lyukak tátonganak a kerítésen.
Magyar Péter kitért arra, a migrációs paktumban vannak olyan szabályok, amelyek szigorítást jelentenek. Rögzítette, a Tisza-kormány szigorú és következetes politikát folytat az illegális migrációval szemben, és nem fog jogerősen elítélt embercsempészeket szabadon engedni.
Jelezte, a visegrádi országok június 23-i budapesti tanácskozásán fel fogja vetni, hogyan tudják megakadályozni a migrációs paktumban szereplő áthelyezéseket.
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője szerint Magyar Péter "konteót gyártott", amikor korábbi felszólalásában arról beszélt, hogy nem az embercsempészek vágják ki a határkerítést éjszakánként, hanem valaki mások, talán fideszesek. A Mi Hazánk frakcióvezetője meghívta Magyar Pétert, hogy töltsön egy éjszakát nála, Ásotthalmon, és éjszaka megmutatja neki, hogy mi zajlik a kerítésénél.
Toroczkai meghívólevélnek nevezte a migrációs paktumot, megjegyezve, hiába ígérte Magyar Péter többször is, hogy nem lesznek illegális migránsok Magyarországon, mert a paktum lényege pont az, hogy a migrációs paktum legalizálja őket, tehát miután elkapják őket, nem lesznek illegális migránsok.
Hozzátette: az Európai Unióban a kérvényezők 39 százaléka megkapta a menekültstátuszt, és az elutasítottak is örökre itt maradnak. Az unió átlagos tényleges kitoloncolási aránya az elmúlt 1-2 évben 20 és 28 százalék között mozgott.
Válaszában Magyar Péter visszautasította Toroczkai László meghívását ásotthalmi otthonába. Kiemelte, hogy a Tisza-kormány nemcsak illegális migránsokat nem fog beengedni Magyarországra, de a gazdasági migrációt is visszaszorítja. Emlékeztetett: már megtiltották három ázsiai országból vendégmunkások behozatalát.
Jelezte azt is: Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel beszélt arról, hogy Lengyelország hány milliárd eurót kér és részben kap is az Európai Uniótól, hogy az ő kerítésüket technikai eszközök is segítsék. "Ezt fogjuk mi is tenni" - mondta.
(MTI nyomán)