A Fidesz és pártmédiája felsegíti az öreget,hogy egyet még üssön a Jobbikon
A választókerületek többségében még formálisan sem nevez meg képviselőjelöltet a MIÉP, mely elvileg Csurka új (fantom)pártjával, a Magyar Megmaradás Közösségével „szövetségben” indul. A következő hónapban 77. életévébe csoszogó pártelnök így sírjába viszi a MIÉP-et. A III/III-as Csurka Raszkolnyikov István utolsó megbízásaként a Jobbik ellen folytat rágalomhadjáratot.
A MIÉP-ben gyakorlatilag bármely tagot kineveztek képviselőjelöltnek, aki ezt vállalta, de így se találtak a választókerületek több mint 55%-ában senkit. Ráadásul tehát ahol formálisan van jelölt, rendszerint ott sincs csapat mögötte, mely az ajánlószelvényeket összeszedné. Viszont ha csak pl. az ország 25%-ában lehet majd a MIÉP-re szavazni, akkor azokon a helyeken a parlamenti küszöb négyszeresét kéne elérni a bejutáshoz…

Ennyi volt
Csurka nemcsak párton belüli hatalmon maradását biztosítja csalással (melyet bíróság is többször megállapított), hanem országgyűlési választáson is próbálkozik a trükközéssel, miközben a parlamentből való 2002-es kiesését kényelmesen csak a csalásokra fogja, felnagyítva azt (ugyanakkor ügynöközi a szavazatok újraszámlálását hídblokáddal is követelő hazafiakat). Most azonban a Jobbik véget vet a jelöltállítási csalásoknak, így a MIÉP-nek is.
Pedig a Fidesz ismét átadna ajánlószelvényeket a MIÉP-nek, hiszen hálás Csurkának, aki elvégzi a piszkos munkát: már többet beszél a Jobbikról, mint saját pártjáról. Nemcsak irigységről van szó, hanem Likud Viktor zsoldosaként hordja össze a sok hazugságot, melyet csak ritkán méltat cáfolatra a Jobbik. A Fidesz nagy médiafelületet biztosít Csurkának, és míg létében legyilkolták, halálában - a Jobbik ellen - feltámasztanák a MIÉP-et, visszasírják azt. Az EP-választáson Novák Elődnek köszönhetően nem indultak, már akkor is a Zsideszt ajánlotta híveinek a vadházasságban élő Csurka.
Így hazudik Csurka
„Vonának nyolcvan képviselője (értsd: képviselőjelöltje – Kuruc.info szerk.) korábban MIÉP-tag, MIÉP-jelölt volt. Van, aki vezető tisztséget is betöltött, és nem is az első pártja volt a MIÉP (Csurkának se – a szerk.). Sebaj, nem sajnáljuk őket. Többségük becsületes ember, akit valamilyen ráhatás ért. Elhalmozták őket ígéretekkel vagy fenyegetésekkel, vagy mindkettővel. (Az öreg magából indul ki: őt Raszkolnyikov néven be is lehetett szervezni III/III-as ügynöknek – a szerk.) Mondjuk, megígérték neki, hogyha átáll, nem kap adóellenőrzést. (Abszurd, bizonyíték nélküli feltételezés, de mindjárt tényként is kezeli – a szerk.) És ezt be is tartották. De hogyan tudja egy üldözött, féllábbal betiltott radikális párt ezt az állami ígéretet betartani. Ha nem áll mögötte az állampárt, a titkosszolgálat, a Dzserzsinszkij Akadémia? (Az összeesküvéselmélet-gyáros tehát valójában annyi konkrétumot tud felhozni, hogy a Jobbik jelöltjeinek fele a MIÉP-ből indult, tehát következetesek. Egyúttal Csurka ezzel ellentmond korábbi – hasonló színvonalú – vádjának, miszerint a Moszad hozta létre a Jobbikot – Kuruc.info szerk.)”

Raszkolnyikov elvtársnak konyec
Csurka szerint a MIÉP nem magyarokból állt
„Vonáék majd szépen leteszik az esküt és eskütételükkel ellentétben, megbízóik és megszervezőik igényeinek megfelelően, a nemzeti érdek ellen fognak szavazni. Mert másként nem tehetnek. Máris erre készülnek, ezért fenekednek a Fidesz ellen, ezért kiáltják ki magukat annak, amik nem is tudnak lenni. Magyarnak.” Csurka szerint tehát a jobbikos (jórészt egykori MIÉP-es) képviselőjelöltek nem is magyarok. S ha már eskünél tartunk, idézzük Csurka egy 1975-ös cikkét: „A szocializmusra és a dolgozó magyar nép szolgálatára esküdtem ezekben a mondatokban. Esküszegő ma sem vagyok, nem olyan fából faragtak.”
Orbánt tekinti az egyetlen felelős politikusnak a vén Raszkolnyikov
„Ráadásul van olyan szövetség is, a Magyarok Szövetsége, amely őstörténeti, táltos gőggel azt javasolja híveinek, hogy el se menjenek szavazni. Hagyjanak és bízzanak mindent a kihívókra, a maszatolással vádaskodókra, gyakorlatilag a megszálló hatalom képviselőire, akik az egyetlen felelős politikus – Orbán – besározásával vannak megbízva.”
Horváth Lajos – Kuruc.info
Kapcsolódó: