Határozottan cáfolta Töttös Györgyi, a katasztrófavédelem szóvivője és a timföldgyár tulajdonosa, a Magyar Alumínium, hogy újabb gátszakadás történt volna Kolontárnál. A település polgármestere az InfoRádióban elmondta, szerencsére csak vaklárma volt az erről szóló híresztelés.
A kormány közben veszélyhelyzetet hirdet ki Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a kolontári vörösiszap-tároló gátszakadása miatt. A Belügyminisztérium közölte, hogy délutánra összehívják a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülését a további kormányzati döntések meghozatala érdekében. A kormány és az érintett szervek folyamatosan kézben tartják, kezelik a védekezést és a helyreállítást - tették hozzá. A szakemberek szerint a szennyezés már kipusztította a Felső-Marcal teljes halállományát.
Minden létező segítséget megad a kormány az ajkai térségben kialakult ökológiai katasztrófa felszámolásához, de a költségeket az azt okozó cégnek kell állnia - mondta a környezetvédelmi államtitkár Kolontáron a védelmi bizottság ülését követően. Illés Zoltán szerint a teljes kárfelszámolás meghaladhatja a tízmilliárd forintot, és hónapokig eltarthat.
Meg kell akadályozni, hogy a térség élővilága kipusztuljon, a szennyeződés pedig az ivóvízbe, illetve száradása után rákkeltő anyagként az emberek szervezetébe jusson - tette hozzá.
Fennáll a veszélye, hogy további tározók is megsérülnek. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a sűrűbb állagú szürkeiszap még nem tört ki a tározóból - emelte ki Illés Zoltán.
Pár napon belül elérheti a Dunát a vörösiszap
Négy-öt napon belül elérheti a Dunát az ajkai timföldgyár tározójából kiömlött vörösiszap - tájékoztatta az InfoRádiót a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.
Tóth Sándor közölte: a szakemberek savasító hatású folyadékkal és gipsszel próbálják semlegesíteni az erősen maró hatású szennyező anyagot. Hozzátette: a környék ivóvízellátását biztosító kutak egyelőre nincsenek veszélyben.
A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság veszprémi szakaszmérnöke közölte: mgpróbálják megakadályozni a vízügyi szakemberek, hogy a Marcalba ömlött vörösiszap elérje a Mosoni-Dunát.
Kovács László elmondta, hogy a Marcal vízébe keveredett szennyezés még nem érte el Mersevátot. A vízügy szakemberei Győrnél felkészültek a szennyezés fogadására, és megpróbálják megakadályozni, hogy az eljusson a Mosoni-Dunába. A szakaszmérnök hozzátette: ahhoz, hogy ez sikerüljön, szerencse is kell.
Megkezdődött a gátszakasz helyreállítása
Megkezdődött a zagytározó megrongálódott gátszakaszának helyreállítása - közölte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. A társaság csaknem egy nappal azután adott ki közleményt, hogy a tározójából kiömlő vörösiszap hatalmas károkat okozott a környező településeken.
Az első becslések szerint a vörösiszap 96-98 százaléka a tározóban maradt, a sérült, X. kazettához vezető út tisztítása részlegesen megtörtént, a további szivárgás megszüntetésére a tömedékelés megkezdődött - közölte a cég.
A társaság hangsúlyozza, hogy mai helyzetelemzése szerint a technológiai eljárás gondos betartása mellett sem észlelhette a természeti katasztrófa jeleit, vagy tehetett volna annak elhárítása érdekében.
"A legutolsó, aznapi fizikai szemle, és az utolsó laboratóriumi résfalon belüli vízminta elemzése semmilyen előjelét nem mutatta a bekövetkezett katasztrófának" - áll a közleményben.
A cég szerint a katasztrófát az okozta, hogy a X. kazetta sarka az agyagos talapzaton megcsúszott. Ugyanakkor a légi felvételeken látszik, hogy a vörösiszapnak komoly öntartó hatása van, így az első becslések szerint a tárolt anyag 96-98 százaléka a tározóban maradt - írta a társaság. A MAL közölte azt is, hogy a vörösiszap az EU hulladékszabványa szerint nem minősül veszélyes hulladéknak, összetevői stabil, kötött formában vannak jelen, azokat a víz semmilyen formában nem oldja.
ÁNTSZ: nincs sugárveszély
Dózisteljesítmény-méréseket végeztek Devecseren és Kolontáron, valamint elemezték a vörösiszapból vett mintákat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai. Megállapításaik szerint nem kell akut sugár-egészségügyi ártalommal számolni. A vizsgálatokra azért volt szükség, mert a vörösiszap enyhén radioaktív, feldúsulhatnak benne természetben is előforduló radioizotópok.
Nem az iszap a legrosszabb
Jelenleg nincs tüdőgyógyászati kockázata az áradásnak - közölte az InfoRádióval Mucsi János tüdőgyógyász szakorvos. A tüdőbeteg.hu főszerkesztője elmondta: akkor lehet probléma, ha az iszap megszárad, és a keletkező port, amely gyengén radioaktív hatású, az ott élők belélegzik. Rövid távon ez esetben sem lehet kimutatni a tüdőkárosodást, de 15-20 éves távlatban jelentősen megnőne a tüdőrák kialakulásnak kockázata - tette hozzá.
(InfoRádió)
Korábban írtuk: Újabb gátszakadás történt Kolontárnál kedd délelőtt, a tározóból ömlik a vörösiszap, azonnal megkezdték az emberek kimenekítését a településről.
A távirati iroda tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy egy újabb gát szakadt át, amelyben sűrűbb iszap van. Mintegy 50-100 ember a templom körüli dombra, a település legmagasabb pontjára menekült. Egy nő a helyszínen rosszul lett, őt a mentők most élesztik újra. A polgármesteri hivatalból a dombra menekültek a védelmi bizottság ülésén részt vevők.
(MTI)