Egykori fideszes képviselő, frissen kinevezett nagykövet, szociológus és újságíró is szerepel azok között a szerencsések között, akik a Miniszterelnökség szerződéses partnerei. A listát a Stop nyomására tették közzé az állami szervek közül utolsóként a kormány megújult honlapján.

Egy Hegedűs Zsuzsa tanácsai közül: bárkire szavazhatunk, csak a Jobbikra ne!

Szapáry György amerikai nagyköveti kinevezéséig több mint hat, Hegedűs Zsuzsa szociológus kevesebb mint egy év alatt több mint tízmillió forintért adhat tanácsokat Orbán Viktor miniszterelnöknek, de több mint 4 millióért a mandineres főszerkesztő cége is dolgozik az orbanviktor.hu-n.
A Stop többszöri érdeklődése után szerdán a Miniszterelnökség is nyilvánosságra hozta szerződéses partnereinek a listáját. A lap munkatársa március 8-án fordult elsőként a miniszterelnöki sajtóstábot irányító Havasi Bertalanhoz, aki csak második megkeresésre, szerdán reagált. Ezt követően váltak csak nyilvánossá az adatok. Az előző szocialista kormányok idején erősen támadta a jobboldali sajtó az akkori megbízási és tanácsadói szerződéseket, pedig mit sem változott a helyzet, csak a kedvezményezettek köre változott.
A közzétett adatokból például kiderült, hogy a kormányfő honlapját, az orbanviktor.hu-t a Vármegye Média és Kiadó Kft. gondozta tavaly július 29-e és december utolsó napja között, nettó 4,13 millió forintért. A társaság két tulajdonosa Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője, illetve Novák Tamás, a Biszku Béla egykori kommunista vezetőről készült dokumentumfilm alkotója.
A miniszterelnök részvételével zajló fotó dokumentációt Burger Barna fotós cége, a Fókusz Pókusz Kft. készíti tavaly júniustól idén márciusig nettó 7,5 millió forintért. Hatszázezer forintért két ismeretlen cég "művészeti munkák" címén vehetett fel 500, illetve 100 ezer forintot, míg eseti fényképezésért 250 ezer forintot fizettek ki.
Orbán Viktor egykori sajtótitkárának cége, a Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. a beszédírásban segíti Orbán Viktort. Doncsev András társasága 6,875 millió forintért dolgozik. Győri Tibor hivatalosan gazdasági ügyekben ad tanácsokat a miniszterelnöknek. Győri feladata az elszámoltatási ügyek szűrése, olyanoké, amelyekben fideszes érintettek lehetnek. Győri Tibor 6 447 705 forintért dolgozik tavaly szeptembertől idén május végéig.
Benkő Szilárd, a miniszterelnök szervezési stábjának irányítója a kormányváltással került pozíciójába és első szerződése május végéig szól, ez alatt a csaknem egy év alatt bruttó 12 117 550 forint üti a markát. Kérdő Zsuzsa Jolán szintén a szervezési stábot erősítette, ő hatvanadik helyen szerepelt a Fidesz országos listáján, de nem töltötte ki megbízatását. Eredetileg hatmillióra szerződött, de végül 2,3 millió forintot kapott meg, s jó fél évvel hamarább véget ért a munkája.
Szapáry György eredetileg május végéig szerződött a Miniszterelnökséggel, de megbízási szerződését hazánk washingtoni nagyköveti kinevezése miatt visszaadta, így 12 millió helyett hetet sem fizettek ki számára. Balogh Gábor sportügyekért ad tanácsokat tavaly júliustól május végéig 8 226 680 forintért. Tellér Gyula korábbi fideszes parlamenti képviselő "A kormánypolitika társadalomelméleti hátterével kapcsolatos tanulmányok és politikai elemzések készítése." címmel dolgozik 5,4 millióért, de Hegedűs Zsuzsa szociológus sem járt rosszul: 10 968 870 forintért oszthatja az észt Orbán Viktornak.
Félegyházy-Megyesy Jenő József "tanácsadást végez és analízist készít az alábbi külkapcsolati kérdésekben: nyugati magyarság, NGO/jótékonysági szervezetek nemzetközi kapcsolatai és működései, észak-amerikai kapcsolatok és ezekre vonatkozó média/PR kérdések", munkájáért pedig 7 977 360 forintot kap.
(Stop nyomán)
Kapcsolódó: