Az eljárást mindenkivel szemben megszüntették, mindenkit felmentettek - tájékozatta portálunkat a helyszínről egy olvasónk.

Magyarvédő fiatalt bilincselnek meg a "rend"őrök
A bíróság indoklásában kimondta: mindenkinek alapvető joga az aláírásgyűjtés, a polgárőrök nem sértettek meg semmiféle jogi előírást ezen alkotmányos alapjoguk gyakorlása során. Az aláírásgyűjtés önmagában nem minősül garázdaságnak, így az aláírásgyűjtő tevékenységet végző személyek nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Tény viszont, hogy egy magát demokratikusnak nevező államban mindez értelemszerű kell(ene) legyen. A magyar ugar szabályai szerint azonban nálunk az értelemszerűt bíróságnak kell kimondania, miközben az abszurd válik a mindennapok észrevétlen részévé.
Nyugodtan kijelenthetjük tehát: a Pintér Sándor által önkényesen, a törvények figyelembevételének, és a hajdúhadházi magyarok elemi érdekeinek mellőzésével elrendelt rendőri akció csúfos kudarcot vallott. A bíróság nem volt hajlandó asszisztálni a Gyurcsány-rezsimet idéző rendőri túlkapáshoz, és megszüntette az eljárást a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai ellen, valamint mindegyiküket felmentette a garázdaság vádja alól.
Az alapkérdés azonban továbbra is a levegőben lóg: feladja Pintér Sándor, és a magyar(talan) kormány a magyarokat megvédeni szándékozó polgárok jogait ellehetetlenítő politikáját, vagy más eszközökhöz nyúlva folytatja tovább a közbiztonságot csak illúzióként kezelő, a magyarok sorsának rosszabbítására irányuló cselekményeit.
Van egy olyan érzésünk, hogy ebből sem tanulnak semmit.
Korábban írtuk:
A tárgyalások most kezdődnek, az előállítottak ügyét együtt tárgyalják, a védelmet dr. Borbély Andrea és dr. Mező Balázs ügyvédek látják el.
A jobbikos képviselőket nem engedik be a rendőrségre, sőt, aki bement, azt kiküldték. Még az ügyvédnő sem mehet be a védenceihez.
A képviselők hivatali visszaélés miatt panaszt fognak tenni - értesült portálunk.
Korábban írtuk: Előállította a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt tagját a rendőrség pénteken kora este Hajdúhadházon - erősítette meg az MTI információját a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Kelemen Éva rendőr hadnagy közölte: öt embert "járőrözési tevékenység" miatt állítottak elő a hajdúhadházi rendőrkapitányságra, ellenük garázdaság és szabálysértés miatt indult eljárás. Gyüre Csaba jobbikos országgyűlési képviselő az MTI-nek a rendőri akcióról szólva azt mondta: az egyesület tagjai pénteken délután nem járőröztek, hanem civilként aláírásokat gyűjtöttek Hajdúhadház főterén.
A már több mint 3000 aláírást tartalmazó kérdőíven arra válaszolhattak a település lakói: akarják-e, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület továbbra is Hajdúhadház területén maradjon, és polgárőr tevékenységet folytasson.
Gyüre Csaba tájékoztatása szerint öt jobbikos országgyűlési képviselő jelenlétében, mintegy 30-40 rendőr megalázó módon ingre vetkőztette, és személyenként legalább 10 percig vizsgálta az ellenőrzés alá vont 9 ember ruházatát, majd közülük öt embert elvittek.
A képviselő elmondása szerint három polgárőrt olyan erősen bilincseltek meg, hogy őket ellátásra a debreceni klinikára kellett szállítani. Gyüre Csaba jelenleg - azokkal a polgárőrökkel, akik szintén részt vettek az aláírásgyűjtésben, de őket nem vitték el - a Debreceni Városi Bíróság épülete előtt tartózkodik, míg más jobbikos vezetők a debreceni kertségi rendőrőrs előtt várják a fejleményeket, ahová - mint elmondták - az eljárás alá vont polgárőröket Hajdúhadházról átszállították.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) péntek délután azt közölte az MTI-vel, hogy "rendőri jelenlétre" megszüntette járőrözését a Hajdúhadházon tartózkodó csoport. A közlemény szerint rend és nyugalom van Hajdúhadházon. Amennyiben rendőrség ismételten járőrözést észlel, annak résztvevőit és kezdeményezőit "a hatályos jogszabályok maradéktalan betartására" fogják kötelezni - tették hozzá.
Korábban írtuk: Dr. Gyüre Csaba és Szilágyi György képviselők a rendőrségen vannak, a tárgyalások hamarosan megkezdődnek.
A védelmet a Jobbik Jogsegély debreceni ügyvédnője látja el - értesült portálunk. Úgy tudjuk, 5-6 személyről van szó, akik aláírást gyűjtöttek, élve az alkotmányban biztosított jogukkal.


Korábban írtuk: Elkezdődött a polgárőrök előállítása Hajdúhadházon - tájékoztatták a Kuruc.infót. Értesüléseink szerint több bajtársuk is a helyszínre tart.
Korábban a Barikád arról számolt be, hogy öt szolgálaton kívüli polgárőrt állítottak elő, s vittek el bilincsben azzal a váddal, hogy "ruházatukkal és magatartásukkal megvalósították a garázdaság szabálysértését". Később azt írták, Hajdúhadház belterületén 32 rendőr igazoltat 6 "jellegzetes öltözékben lévő embert".
A híroldal szerint a "rendőrök" rádióforgalmazás alapján azt az utasítást kapták, hogy hívjanak a helyszínre megfelelő rendőri egységeket, és kezdjék meg az előállítást. 
Mielőtt hozzászólna ehhez a cikkhez alul, feltétlenül olvassa el ezt: Kommentálhatók a Kuruc.info cikkei - lesznek, akiket letiltunk (moderálási alapelvek, feltételek). Ha nem nézi meg a linket, megeshet, hogy örökre letiltja valamelyik moderátorunk, és nem fog tudni többé hozzászólni.