A Jobbik fővárosi képviselőcsoportja nyílt provokációnak tartja az EuroGames nevű rendezvényt, a résztvevőit pedig "hazafutásra" kérte.
Losonczy Pál, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy "ez a rendezvény lesz a Demszky-éra utolsó hagyatéka". Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy miért éppen Budapesten tartják a rendezvényt, miközben a résztvevők 90 százaléka külföldi.
Jelezte, hogy a szomszédos országokban nincs fogadókészség hasonló rendezvényekre, ezért attól tart, hogy "Budapestet szemelték ki Kelet-Európa homoszexuális régiójának".
Losonczy Pál kifogásolta a rendezvény nonstop rendőri biztosítását is, és azt kérdezte, vajon mennyibe fog kerülni az egész Budapest lakosságának. A fővárosi frakcióvezető szavai szerint a szervezők kampánytevékenysége óriási veszélyt jelent a labilis fiatalok számára. Kijelentette: a Jobbik egyetlen versenyszámot javasol a rendezvényen részt vevőknek, mégpedig "a gyors hazafutást".
(MTI)