A magyarok védelme pedig nem érdekel senkit...
Az igazságügy-miniszter szerint a pécsi eset kapcsán felül kell vizsgálni a büntetés-végrehajtásra vonatkozó szabályokat, de nincs lehetőség a halálbüntetés visszaállítására. A jövőben mindazonáltal születhetnek olyan súlyos ítéletek, amelyek tükrözik a társadalom elvárását - tette hozzá.
Az eddigieknél is szigorúbb szankciókra van szükség, és nagyobb szabadságot kell adni a rendőrségnek az előállításhoz, hogy ha valaki a kiszabott időben nem jelenik meg a büntetés-végrehajtási intézetben, azt minél hamarabb be lehessen oda szállítani - jelentette ki Navracsics Tibor csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter arra a felvetésre felelt, hogy a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlónak a gyilkosság idején börtönben kellett volna lennie. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán ugyanis azt közölte, hogy a rendőrség Bándy Kata meggyilkolásának időpontja előtt nem intézkedhetett P. László elzárásáról annak korábbi szabálysértési ügyeiben, mivel az elővezetés elrendelésére a határidő akkor még nem járt le.
Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők az elmúlt napok eseményei miatt szükségesnek tartják a halálbüntetés visszaállítását, a miniszter hangsúlyozta, nehéz kérdésről van szó, de sem nemzetközi kötelezettségek, sem pedig etikai megfontolások miatt erre nincs lehetőség. Megjegyezte, a tényleges életfogytiglan legalább ilyen súlyos büntetés lehet.
A tárcavezető hangot adott azon véleményének is, hogy ma az emberek elégedetlenek a büntető ítélkezés szigorával, ezért is tartalmaz szigorúbb büntetési tételeket az új büntető törvénykönyv, de úgy véli, a közvélemény elvárásai is "afelé tolják el a bíróságok ítélkezési tevékenységét, hogy (...) általában azokat a körülményeket, amelyek egy-egy bűncselekménynél a brutalitást jelenítik meg, hangsúlyosabban veszik figyelembe".
Navracsics Tibor igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy súlyos bűncselekményeknél olyan ítéletek születhetnek a közeljövőben, amelyek tükrözik a társadalom elvárását. Megjegyezte egyúttal, hogy eddig is születtek ilyen döntések.
A "romákkal" szembeni, a gyilkossággal kapcsolatban kialakult ellenérzésekre reagálva a miniszter azt is mondta: mindent meg kell tenni azért, hogy egyedi esetek miatt csoportokat ne érjen hátrány.
(MTI nyomán)