Adjon az Isten! Szent István napi rendezvényt tartottak Mezőtúron a nemzeti szervezetek. A rendezvényt a Mezőtúri Nádvágók Nemzeti Egylet szervezte, amelyre meghívást kapott a Jobbik mezőtúri alapszervezete, az Új Magyar Gárda Mozgalom, a Magyarok Szövetsége, a Trianon Társaság, a Túri Olvasókör és a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület.
A rendezvény 11 órakor kezdődött, minden szervezet külön sátrat állított, ahol minden érdeklődő feltehette a kérdését és készséggel válaszoltak, válaszoltunk is rá. Eközben az érdeklődők előadásokat hallhattak a rovásírásról és annak szerepéről a mai Magyarországon (aki akarta megvásárolhatta Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényét rovás nyomásban), a finnugorizmus mítoszáról, Szent Istvánról, Mezőtúr város őstörténetéről. Az előadásokat igen nagy figyelemmel hallgatták a megjelentek. A gyerekekkel érkező családok számára is volt program és elfoglaltság. Amíg a szülők az előadást hallgatták addig a gyerekek megtanulhattak íjászkodni, karikás ostort csattogtatni, volt patkódobálás, légvár, tehát a fiatalabb korosztály sem unatkozott.
Ebédre gulyást főzött a Nádvágók Nemzeti Egylet, így aki megéhezett csak kérnie kellett és már kapta is a finom eledelt. A jó hangulatot a Lókötők és a Kék Nefelejcs citerazenekarok koncertje és Nagy István tárogatózenéje biztosította. Mindezek mellett természetesen a nemzeti rock is szólt a hangszórókon.
A nap legfontosabb pillanata a kenyérszentelés volt. A szentelést mindenki áhítattal hallgatta végig.
A nap folyamán a sündőrség kétszer is fordult a rendezvényünk körül, de az autóból nem igazán mertek kiszállni.
Az egész napos rendezvény nagyon jó hangulatban telt, többszázan látogattak ki. Jó volt látni, hogy a kicsitől a nyugdíjasig mindenki egyaránt jól érezte magát.
Már régóta éreztem, de a mai nap után végre ki is merem mondani..valami a mi városunkban is elindult!
Szebb Jövőt!
Nagy Mihály, Jobbik-Mezőtúr