Továbbra is...
Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy bár a Gyurcsány-diktatúra gépezete „jogsegély” keretében pitizett még év elején az USA-nak a Kuruc.info szerveradatainak kiadásáért, az amerikaiak elhajtották a helytartó csicskákat, így Gúnárék hőn áhított vágya beteljesítetlen maradt.

Vártuk, hogy magas szintről kapott értesülésünket Takács Albert vagy Kondorosi Ferenc hivatalosan is megerősítse, de hát ezek is csak fenyegetőzni tudnak, meg lapítani a csúfos kudarc után. Számíthatnak is arra, hogy Orosz Jozefina asszony legközelebb csípőre tett kézzel fog pörölni velük, ha beteszik a lábukat a Párt-keltébe. (A bennünket személyes ellenségeként kezelő Jozefina zavaros üzleti ügyeinek érdekességeivel és aberrált magánéletének hányingert keltő részleteivel egyébként hamarosan jelentkezünk.)

Értesülésünket a napokban megerősítette az ügyészség is. Az RTL Klub így számol be az esetről:



A pénteki hídfoglalásra buzdító internetes portált az USÁ-ból mûködtetik, az amerikai hatóságok azonban épp most tagadták meg, hogy intézkedjenek az üzemeltetőkkel szemben. A honlap ellen azért indult eljárás, mert feltették az internetre a tavaly októberi rendbontókat elítélő bírák és ügyészek nevét és címét. A politikusok pénteken mindkét oldalon elítélték a mai akciót, és megoldási javaslatokkal is előálltak.

A(z október 26-ai) tüntetést egy internetes oldal szervezte. Ez az a portál, amely a tavaly októberi zavargókat elítélő bírák illetve ügyészek nevét és címét közzétette. Mivel a központi számítógépük az Egyesült Államokban mûködik, a Legfőbb Ügyészség jogsegélyt kért Washingtontól, de hiába.

„Hivatalos közleményben elutasították a jogsegélyt, (a videón még hozzátette: "mivel nem érte közvetlen fenyegetés a bírákat)” – mondta Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Valóban, hiszen olvasóinkat jókívánságok átadására vagy teljesen törvényes szóbeli felelősségre vonásra biztattuk az ilyen és hasonló alakokkal szemben.

Ígérjük, hogy ezentúl még szigorúbban lépünk majd fel a politikai megrendeléseket teljesítő vérbírók, ügyészek, rendőrök, jozefinák, buzerikuszok és a bûnöző Gyurcsány-kormány ellen.

Varga Pál - Kuruc.info

Kapcsolódó cikkeink:
- Az amcsik válaszra se méltatják a magyar cenzorok kérelmét, marad a Kuruc.info
- Népszabóság: hiába reménykednek amerikai jogsegélyben a cenzorok, megmaradhat a Kuruc.info
- A Kuruc.info levele Takács Alberthez a Gyurcsány elleni jogi fellépés lehetőségeiről
- Takács elvtárs törvényt módosíttatna a Kuruc.info ellen - Hát mégis törvényes volt eddig?
- Takács: készül a cenzúratörvény
- Takács: nem rajtunk múlik, de kivitelezhetetlen a kommunista cenzúra a Kuruc.info ellen
- Összedugja fejét a judeokommunista front Ptk-ügyben + Takács: tehetetlenek a Kuruc ellen
- Amerika: szabadon mûködő nácipárt, könyvégetés, fotók