Ezek a szemét, mocskos mélymagyar szarok bántják a Drága Polgár Urat! Jóformán a rendőröknek kellett kimenteni őt! - írja blogján Sodi, mi pedig örülünk, hogy gazdagodik Humor rovatunk.
 
 
Kuruc.info

Olvasónk alább látható levelében tájékoztat az esemény hátteréről:
Kalandom Kandúr Bandival

Sokadmagammal én is részt vettem azon a tüntetésen, ahol palesztin barátainkkal szolidaritást vállalva együtt tiltakoztunk a cionista mészárlás ellen. Csöndes, méltóságteljes megemlékezésnek indult, bár a mi fülünknek szokatlan volt palesztin barátaink stílusa.
Mi, magyarok pártállásra való tekintet nélkül többnyire csöndesen követtük őket. A menet méltóságát néha-néha zavarta meg egy kicsit a videózó, fényképező emberek kissé tolakodó stílusa, de egy-egy higgadtabb kérés elhangzása után visszahúzódtak, és nem zavarták a vonulókat.
Ez alól, mondanom sem kell, egy kivétel volt. Provokatív módon vette a vonulókat, szokásához híven szándékosan keresve a bajt. A menet során folyamatosan kérték jó néhányan (közöttük én is), hogy hagyja ezt abba. Természetesen eredmény nélkül.. Később már csipkelődő megjegyzések is elhangzottak, illetve hangsúlyosabb beszólások is, eredménytelenül. Az Andrássy út vége felé már nagyon bosszús voltam, és amikor már viszonylag hosszabb ideig néhányunkat vett folyamatosan, betelt a pohár. Gondoltam, beszólok valami olyat, ami talán elér az agyáig, és rávezeti arra, nem kéne mások érzékenységét semmibe venni.
Ezért jó hangosan megkérdeztem tőle: "A barátnőd melyik oldalon áll?"
Bevallom, nem az történt, amire számítottam. Leugrott a kerítésről és nekem rontott, folyamatosan villogtatva a prolinegyed utcáin pallérozott stílusát. Azonnal el akart hívni egy mellékutcába verekedni, mindenféle sértéseket vágott hozzám (ennek egy része már rajta van a videón) és "meghurcoltatásait" emlegette. 2 cm-ről ordibált az arcomba, de láthatóan zavarban volt, hogy nem ijedtem meg, végig nyugodt maradtam. Azután, amikor a mögöttünk álló rendőr megkérdezte, kérünk-e intézkedést, végleg visszavonulót fújt. Nevetségesnek tűnt, hogy ennyire elvakult, egyáltalán nem mérte fel az erőviszonyokat, és egyetlen épkézláb mondatot nem volt képes mondani, csak a primitív prolidumát.
Számomra ennek a történetnek a legnagyobb tanulsága az, hogy barátunk egy nagy lufi, semmi más. Számomra végképp kipukkant, és kiderült, belül teljesen üres. Egy csöndes szobában (esetleg segítséggel) képes hangzatos dolgokat irkálni, de élőben a legkisebb kihívás esetén összeomlik és képtelen használni az agyát. A tűrésküszöbe konvergál a nullához. Szánalmas szegény, csak sajnálni tudom.
A történet legviccesebb része viszont nem ez, hanem ami a kameráról lemaradt. Szétválásunk után odajött hozzám egy 160 cm-es, 50 kg-os kisfiú, aki egyetlen farkát a fején hordta hátul, és megfenyegetett(!!!): ha nem lenne felfüggesztettje, most nagyon nagy bajban lennék. Biztosan arra gondolt, hogy halálra nevettet, más módon nem nagyon tudott volna kárt tenni bennem. Volt önbizalma :) . Egyébként folyamatosan Cicuska mellett loholt és láthatóan istenként tekintett rá szegénykém. A jelek szerint kicsit kibuggyant belőle a túlzott szervilizmus.
Azért arra kíváncsi lennék, honnan a fenéből ilyen bátrak ezek a gyerekek, miért nem jut eszükbe, hogy a másik esetleg évtizedekig sportolt, a hóna alatt egy AK47 bajonett melegszik, és egyáltalán nem ijedős fajta. Legfeljebb tudja magát kontrollálni. . . .
 
Üdvözlettel:

P. P., egy macskaidomár
U.I.: Nem tudom, másnak is feltűnt-e már, hogy Kandúrka azóta változott meg, amióta előzetesben volt. Nekem nagyon erős a gyanúm, hogy akkor szervezték be, illetve törték meg véglegesen. Bár ez csak puszta feltételezés.

Kapcsolódó: