Csókaszőlő, laska, bakator és számos más, immár alig ismert, régi magyar szőlőfajta boraiból tart nagykóstolót csütörtökön a budapesti Szent Angéla Gimnáziumban a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesület.
A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Míg húsz évvel ezelőtt csak néhányan foglalkoztak régi magyar szőlőfajtákkal, mára az ország különböző borvidékein néhány tucat borász telepített ezekből a fajtákból - emlékeztet a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény.
Mint felidézik, a kétezres évek elején Szentesi József borász fedezett fel újra több elfeledett szőlőfajtát, amikor a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből hozott tíz fehér- és tíz kékszőlőfajtával létrehozott kísérleti ültetvényén kitapasztalta ezek pozitív és negatív tulajdonságait.
Nemcsak felkutatta az erre vonatkozó szakirodalmat, de tapasztalatait, majd később a régi magyar fajták szőlőoltványait is megosztotta az érdeklődő borászokkal. Ennek is köszönhető, hogy mára több termelő is kifejezetten széles palettát tud felmutatni a régi magyar fajták boraiból Szentesi Józsefen kívül például Andrási László somlói és Maurer Oszkár szerémségi borász is intenzíven foglalkozik ezen szőlőfajták megőrzésével - áll a közleményben.
A közös érdeklődés révén több borász évek óta rendszeresen találkozik, közösen kóstolnak és együtt gondolkodnak, és ennek eredményeként februárban megalapították a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet. Ebben a közösségi formában lehetőségük lesz a jövőben ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítani, a közös célokat pedig szervezettebben megvalósítani - közölték a szervezők.
Az egyesületnek több célja is van, amiről a tagok szívesen mesélnek a közös munkájuk első mérföldkövének számító Régi magyar fajták nagykóstolón - zárul a közlemény.