Karsai Elek és Karsai László után itt a politikai-szellemi örökség lelkes továbbvivője: Karsai Dániel. Danika nem történész lett, ő az ügyvédi pályát választotta, de ez nem jelent törést a folytonosságban, hiszen az emberi jogokra való hivatkozással legalább olyan jól tud küzdeni a "nácifasizmus", azaz a magyarság érdekérvényesítő kísérletei ellen, mint kommunista történészként harcoló nagyapja és a kenyerét holokausztpropagandistaként kereső apja.
Zoom
Nézzék, mily kiválóan halmozza már a jelzőket, milyen határozottan tud már "alapigazságokat" leszögezni:
A Kuruc.infót rég be kellett volna tiltani. Egy nyíltan uszító, zsidózó, rasszista, neonáci hírportál, aminek egy jogállamban nincsen helye.
Elvégre Magyarországon nekik kell eldönteni, minek van, és minek nincs helye, mint ahogy azt is, mi a magyar közélet fekélye, és mi nem. Sőt előkerül a rövidke monológok során az ordas eszmék kifejezés is, mellyel Dániel bizonyítja: méltó folytatója lesz a Karsaiak életútjának. (Egy jó tanácsot azért engedjen meg: ha előveszi az "ordas eszmék" fordulatot, akkor ne azt mondja, hogy megálljt kell nekik parancsolni! Sokkal markánsabb és antifasisztább fordulat az, hogy "a történelem szemétdombján a helyük"! Ha ezt használja, meghatottságában biztos sírva fakad az ATV nézőinek legalább fele.)
Vannak a beszélgetésnek azért vidám pillanatai is, ilyen a "Radnóti-szobordöntés" hírének említése, bizonyíték gyanánt a tomboló antiszemitizmusra - miközben "nyíltan uszító, zsidózó, rasszista, neonáci hírportálunk" megírta (nem sokkal rá pedig az MTI is elismerte), hogy ez éppen a Karsai-félék egy újabb hazugsága, éppen azért, hogy így lehessen hivatkozni rá. Na például ezért szeretnének bennünket oly nagyon betiltani - hogy csak egy ma reggeli példát említsünk.
És most következzék az ifjú Karsai bemutatkozása:
(Kuruc.info)