2019. szeptember 19., csütörtök, Vilhelmina, Szabolcs napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
14:31 Táskájával ütötte a kalauzt egy nő Ceglédbercelen - de persze csak előzetes szóváltást követően13:55 Lelőtték Amszterdamban a Kecskemét egyik korábbi négerét13:24 Ez előzi meg füstösék utcai telefonkínálgatását13:10 Molnár Ricsi videózta magát a baleset pillanatában - de ezúttal is csak jót akart, sőt, nem tudta, hogy nem vezethet, nem ő tehet erről13:03 Lezuhant egy belga harci repülő Franciaországban12:55 Budapesti tolvajt fogott egy felvidéki BMW12:24 Dávid-csillag került egy plakátra - a DK szemrebbenés nélkül a zsidóbérenc kormányt tette felelőssé12:10 Az időhúzásos színjáték legújabb "fordulata": Bibi izraeli egységkormányról tárgyalna Ganzcal11:40 Sz@rba nyúlt egy momentumos10:51 Miért borult fel a vezetési oktató által vezetett tűzoltóautó?10:07 Trudeau lebukott: húsz évvel ezelőtt még nem tudta, hogy Aladdin egy kanadai fehér ember09:42 Pompeo már Szaúd-Arábiából ágál Irán ellen09:11 Farkas Flóri szabadlábon van és virul - annyira, hogy éppen a Lungo Dromnak kampányol08:41 A jobbikosok még azzal sincsenek tisztában, támogatják-e Karácsonyt egyáltalán08:04 21 milliárdos forgalmat bonyolított a mobilfizetési rendszer
24 óra legolvasottabbjai

Friss hírek, Tanulmányok ::

Lipusz Zsolt: Válasz egy kuruc finnugrista levelére

Reklám

A hírportálunkon megjelent, Elhazudott történelmünk című sorozatom legutóbbi részében olvasható pontatlanságok, illetve a levélíró által vélt pontatlanságok tárgyában az alábbi kiegészítéseket kívánom megtenni, lévén a szerzőnek abban teljes mértékben igaza, hogy a magyar őstörténet sokkal fontosabb annál, mintsem megengedhetnénk magunknak súlyos hibákat, tévedéseket.
Kuruc magyar finnugristánk levele első pontjában teljesen jogos kritikát fogalmaz meg írásomnak Reguly Antal oroszországi kutatómunkájának időpontjára vonatkozó állításommal kapcsolatban, helyreigazításáért ez úton is köszönetet mondok neki. Valóban tény, helytelenül állítottam, hogy Reguly Antal 1851-ben utazott Oroszországba a „rokon népek” nyelvének, kultúrájának és szokásainak tanulmányozására, mert Reguly 1843 és 1846 között végezte az Északi-Uralban nyelvészeti és néprajzi gyűjtőmunkáját. A figyelmetlenségből fakadó hibáért elnézést kérek minden kedves olvasótól, mindazonáltal írásom lényegi mondanivalóját a legkevésbé sem érinti az említett kronológiai pontatlanság.
Az olvasói levél második és ötödik pontjában említett hibák sajnálatos elütések következtében maradtak a szövegben. Munkácsi Bernát a manysik, azaz a vogulok között 1888-1889-ben járt, illetve a Tihanyi alapítólevél (TA.) természetesen nagy kezdőbetűs formában írandó, miképpen a jelenleg hatályos helyesírási szabályzat alapján a levelek és hivatalos iratok megszólításában szereplő köznevek is, jelöljenek azok konkrét, avagy jogi személyt, ergo: a „szerkesztőség” szót kritikusomnak mindenképpen nagy kezdőbetűvel kellett volna leírnia. Másrészt a könnyebb értelmezhetőség és olvashatóság kedvéért magam is változtattam egyes esetekben az írásmódon. Úgy gondolom, hogy ez megengedhető, tekintettel arra, hogy tanulmányom nem tudományos igénnyel íródott és jelent meg valamely szaklapban, hanem a legszélesebb értelemben vett, múltunk titkai iránt érdeklődő nagyközönségnek szántam, ismeretterjesztő célzattal. Ezért lett írásomban a földrajzi nevet jelölő Fehérvár nagy kezdőbetűs, bár az eredetiben „feheruuaru” szóalak szerepel, valamint a „hadút” hadi út. Ez utóbbi két kifejezés jelentése egyébként egy és ugyanaz, ám az első változat mai nyelvérzékünk szerint egy kissé archaikusnak tűnik. A „Fehérvárra menő hadi útra” szintagma, azaz szószerkezet pedig egyben nem más, mint egy hiányos szerkezetű mondat, vagyis valóban: mondat. Eddigi ismereteink szerint az első, megörökített, lejegyzett, magyar nyelven írott mondat.
Ezen túl, a levélíró által említett többi, állítólagos pontatlanságaimra vonatkozó állításokat tiszteletteljes udvariassággal, de a leghatározottabban vissza kell utasítanom.
Munkácsi Bernát valóban nem sokra ment Reguly 45 évvel korábbi szógyűjtésével, s ez aligha magyarázható a gyorsan iparosodó területen bekövetkező orosz asszimilációs törekvésekkel, minthogy az „ősi” vogul teremtésmonda , melyet Reguly szintén lejegyzett 1843-ban, időközben annyira megváltozott, hogy Munkácsi egészen más változatban hallotta a voguloktól. Tehát itt nem csupán a nyelvi forma, hanem maga a tartalom is lényegi átalakuláson ment keresztül. Ezért aztán felettébb kétes az is, amikor a finnugor elmélet hívei kb. 3000 éves népi emlékezetet feltételeznek a voguloknál, ugyanakkor legtöbbjük a magyaroktól a szájhagyományok fennmaradásának lehetőségét 300- 600 éves távlatban is elvitatja. Nevezetesen, középkori krónikáinknak népünk szkíta-hun- avar eredeztetésével szemben rendre elhangzó érv, hogy őseink a 13. századig már régen elfelejtettek mindent, nemcsak a hun-avar időkből, de még a honfoglalás korából is. Sirelius kutatásai szerint az obi-ugorok népi emlékezete alig terjed tovább a tatár befolyás , azaz a 13-15. század koránál, ami pedig az anyagi kultúra területét illeti, a tatár kor előtt még a szövést sem ismerték.
Azon, egzakt módon bizonyítható állításomat is fenntartom, mely szerint még a 19. században is kőkorszakbeli állapotok között élő obi ugorok művelődési és társadalmi fejlettségét a honfoglaló magyarok már ezer évvel korábban toronymagasan felülmúlták. A finnugor nyelvtudomány egyik legkiválóbb képviselője, Szinnyei József is elismeri, hogy az ugor népek még a közelmúltban sem jutottak el a természeti jelenségek istenek formájában való megszemélyesítésének művelődési fokáig. Azon állítás is teljes mértékben igaz, hogy a manysik és a hantik nem ismerték a fémművességet. I. Nagy Péter (1682- 1725) cár például külön ukázban (uralkodói rendelet) utasította uráli tartománya kormányzóját, hogy tiltsa meg a fémtárgyakkal való kereskedést a vogulok, osztjákok felé, mert akkor ezek fémfegyverek hiányában-mivel ilyeneket maguk nem tudtak készíteni- nem fognak lázadozni.
A magyar őstörténettel akár műkedvelői szinten foglalkozók előtt is közismert ténynek számít, hogy a térségben a régészeti ásatások gazdag bronzkori és vaskori leletanyagot tártak fel, melyek közül a legpazarabb a likinói temető az Északi- Uralban. A levélíró szerint az orosz régészetet nem kell ismerni, de véleménye szerint én nem ismerem a kutatási eredményeket. Nos, való igaz, hogy nem foglalkoztam orosz régészettel, ráadásul véleményem szerint a hipotetikus-virtuális uráli-finnugor őshaza térségében a Barbarossa-hadművelet megindításáig(1941) semmilyen világrengető esemény nem történt, a szűkebb-tágabb régió nem volt részese a nagy világtörténelmi folyamatoknak. Arról pedig a 11-13. századi tárgyi emlékek mindenfajta dokumentáció és írott forrás híján semmit nem mondanak, hogy milyen nyelvű etnikum készítette, illetve használta őket hajdanán.
Az ősi ugorok állítólagos lótenyésztése szintén nem más, mint bizonyítatlan nyelvészeti feltevés, miként azt Mészáros Gyula is kimutatja Kelet-Európa néptörténete II.-Chattiak és skythák című munkájában. Viszont tény, hogy a primitív obi-ugorok még a középkorban sem tenyésztettek lovat, s csupán áldozati állatként vettek néha egyet- egyet déli szomszédaiktól. „Ló” és „nyereg” szavaink sem ugor eredetűek- mint nyelvészeink állítják-, hanem bizonyíthatóan a kaukázusi nyelvekből származnak. A régészeti leletek alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a kőkorszakbeli őslakosságra (ezek lehettek esetleg az ugorok) egy délről érkezett, bronz- majd később vaskori kultúrával rendelkező hódító, gyarmati telepeket létesítő nép telepedett rá. Ezeken a támaszpontokon a marha-, juh-, ló- és disznótenyésztést is meghonosították, de csak saját használatra. A vogul nyelvbe a lótartással kapcsolatos szavak- a levélíró feltételezésével ellentétben- sokkal nagyobb valószínűséggel kerülhettek közvetlenül a magyar nyelvből, valamikor a 8-13. század közötti időszakban, nevezetesen a Julianus barát által megtalált Volga-Káma menti Magna Hungária (Baskíria) magyarjaitól, akik valószínűleg a 7. század végén, Kovrát onogur-bolgár birodalmának felbomlása után, a volgai bolgárokkal együtt költöztek az említett térségbe.
Tudjuk, hogy a hivatalos tudományosság hittételei nagyon gyakran nem állják ki az idők próbáját. Gondoljunk csak a geocentrikus és a heliocentrikus világkép híveinek évezredes vitájára, de befejezésül álljon itt Götz László Keleten kél a nap című őstörténeti alapművének egyik megállapítása. A szerző szerint a tudományos szakirodalomra való hivatkozás sok esetben gátolhatja a szabad, tabuktól mentes kutatást. Semmelweis Ignác példáját említi, akit azért tettek ki a bécsi szülészeti klinikáról, mert ellentétben a szakirodalom tömegével ő „csak” arra tudott hivatkozni, hogy nála a karbolos kézmosás bevezetése után a gyermekágyi lázas halálesetek száma a többi kórházi osztályhoz viszonyítva 1/10-ére esett vissza. Nem mellesleg itt nem „csak” egyfajta tudományos vitáról volt szó, hanem száz és száz fiatal anya életéről., mégis a szakirodalom döntött, nem pedig a tények. Így még jó néhány évig haltak meg tömegesen az egyébként életerős és egészséges fiatal nők , csupán a „ mit képzel ez az ifjonc magyar” ostoba elve miatt.
Összegezve: mi magyarok nem vagyunk és nem is voltunk soha finnugorok, történelmünk kezdetei nem a jeges tundra vidékére vezetnek, hanem jóval délebbre, a Kaukázus- Kaszpi- tenger tájára, de a magyar őstörténet-kutatás számára már a 19. század közepén meghatározott , az északi szélesség 50.’-ánál húzódó demarkációs vonalat a hivatalos tudományosság képviselőinek a mai napig nem sikerült átlépniük.
Lipusz Zsolt
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready