A Benes-dekrétumok a második világháború következményei, épp ezért megváltoztathatatlanok és eltörölhetetlenek – szeretné továbbra is elhitetni a tótocskák kormányfője.

A miniszterelnök a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című vitaműsorában beszélt. „Aki ma eltörölné vagy megváltoztatná a Benes-dekrétumokat, annak a második világháború eredményeit is meg kellene változtatnia, el kellene törölnie a párizsi békeszerződéseket, és más dolgokat is. Ez olyan dolog, ami számunkra érinthetetlen, s egyáltalán nem is fogunk foglalkozni ezzel a témával” – beszélt mellé Fico.
A műsorban a kormányfő a nemzetáruló Bugár Bélával, a Híd elnökével csevegett. Bugár szerint "a szlovákok között ma léteznek bizonyos előítéletek a téma megnyitásával kapcsolatban". A Híd elnöke a vitaműsorban annak a véleményének adott hangot, miszerint a Benes-dekrétumok kérdését nem lehet az érintett 12 dekrétum megszüntetésével megoldani. "A Benes-dekrétumok kérdését egyszer és mindenkorra le kell zárni. Ezt azonban már nem lehet úgy, mint azt egyesek hangoztatják, hogy gyerünk, szüntessük meg azt a nem egészen 12 benesi dekrétumot" - szögezte le Bugár, hozzátéve: a kérdést azzal sem lehet lezárni, hogy minden rendben van. Hozzáfűzte: a téma nem politikai, hanem szakmai egyeztetést kíván.
Zoom
"Szakmai egyeztetésen" a két (félre)vezető
Bugár Béla a napokban a Benes-dekrétumokat nevezte meg, mikor kifejtette, mi zavarja a legjobban a magyarokat. Elmondása szerint el tudja képzelni az áldozatok kártalanítását, azonban "következményekkel járhat a téma megnyitása".
A pártelnökök a kettős állampolgárságról is szóltak a televíziós vitában. Fico szerint van lehetőség a probléma megoldására. Véleménye szerint a legjobb egy kétoldalú nemzetközi szerződés, melynek nyomán el lehetne törölni a magyar (!) és a szlovák törvényt is, ha lesz erre akarat.
(Bumm - MTI nyomán)
Kapcsolódó: