A bajmóci kórházból a besztercebányai kórházba szállították át azt a négyhónapos csecsemőt, akinek kábítószert mutattak ki a szervezetében és súlyos belső sérülése is volt. Az orvosok valószínűleg már nem tudnak rajta segíteni.
![]() A szülőket őrizetbe vették |
"A gyermek vizeletében metamfetamint és más anyagokat is találtunk, ezzel a rendőrség foglalkozik majd"- mondta Jozef Kubík, a kórház szakembere.
A besztercebányai gyermekkórház igazgatója, Ján Nosko a sajtónak elmondta, hogy az agyhalált okozó belső sérülés egy külső behatás, egy nagyobb ütés következtében állhatott be. A gyereket feltehetően bántalmazták és bedrogozták. Mindezt azért, mert a baba túl sokat sírt. A besztercebányai kórház szóvivője szerint a kisbaba állapotát toxikus mérgezés okozhatta, ami miatt leállt az agyműködése.
A parameter.sk oldal szerint az apa azt mondta, hogy a csecsemő elájult. A gyereken viszont jól látható fejsérülések voltak, a testén pedig fehér porra bukkantak.
Az üggyel a rendőrség foglalkozik. A két privigyei szülőt már őrizetebe vették. A trencséni rendőrszóvivő, Elena Antalová a sajtónak elmondta, hogy nyomozás folyik az ügyben, de az eset kényessége miatt nem hoznak nyilvánosságra több információt.
"Egy kisgyermekről van szó, ezért nem adunk több információt"- mondta Antalová.
A szomszédok szerint a kisgyermek szülei rendetlenek voltak, gyakran kiabáltak és verekedésre utaló jeleket is észleletek a ház lakói.
(Bumm - Paraméter nyomán)