2016. március 16-án Kézdivásárhelyen a Vigadó dísztermében dr. Morvai Krisztinával és az NJSZ küldöttségével felemelő hangulatú, öntudatot és ellenállási akaratot erősítő nemzeti jogvédő fórumot, önrendelkezési tanácskozást tartottunk a jogi önvédelem és önrendelkezés iránt érdeklődő székelyek előtt.
Tematikus beszédekben foglaltuk össze román elnyomatás alatt álló székely testvéreinknek szánt gondolatainkat (Krisztina beszéde itt), de felszólalt Péter János, a Székely Nemzeti Tanács kézdiszéki elnöke, Jánossy Mária Kézdivásárhelyről elszármazott Los Angeles-i ügyvéd, NJSZ-partner, majd hosszan válaszoltunk a lelkes résztvevők kérdéseire, végül közösen elénekeltük a magyar és a székely himnuszt.
Többek között szóltam a nemzetközi jog magyar közösségi törekvéseket alátámasztó szabályairól, az önrendelkezés elérését szolgáló eszközökről, az elnyomás, uralkodás, beolvasztás elcsatolt terülteinken érvényesülő mentalitásáról. Ismertettem a több európai államban jól működő önrendelkezési modelleket (Dél-Tirol, finnországi svédek, Frízföld) és azok történetét. Ezektől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyoztam. Azzal a javaslattal álltam elő, hogy Székelyföldön és Erdélyben magyar-székely jogászok alakítsanak nemzeti jogvédő jogsegélyszolgálatot, minden segítséget megadunk ehhez.
Kérem, terjesszék előadásomat, segítve ezzel a jogtudat és az önrendelkezéshez való jog éltető ismeretének erősödését, és ezáltal a székelység és az erdélyi magyar nép közelebb jusson a kívánatos szabadságához. Ez minden magyar érdeke is, mert meggyőződésem: felrázó, mozgósító hatása lesz szerte a Kárpát-medencében a székelyek sikerének! - írja kísérőlevelében dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő.