A Himalája újabb csúcsát hódította meg Török Zsolt aradi hegymászó: az alpinista szombaton tudatta Facebook-oldalán, hogy sikerült feljutnia a 6812 méter magas Ama Dablamra, amelyet a világ legszebb hegycsúcsának tartanak. Mint fogalmazott, két társával, Tao Vladdal és Marius Ganeval együtt abban a kiváltságban részesültek, hogy a csúcsról tekinthettek át az Everestre, a Cso Ojura és a többi hegycsúcsra.
Zoom
A hegymászó az Ama Dablamon azzal a két hazai alpinistával – Marius Gane és Teofil Vlad – alkot most csapatot, akikkel 2013-ban, romániai premierként, a Rupal-falon feljutottak a 8125 méteres Nanga Parbat-ra. Az expedíciót Török Zsolt vezette, a csúcshódítás világviszonylatban komoly mászó teljesítménynek számít.
Mint köztudott, a tavalyi nepáli földrengés Török Zsoltot a Mount Everesten érte – a katasztrófa bekövetkeztekor a hegymászó az 1-es táborban tartózkodott –, ezért értelemszerűen nem tudta folytatni az Everest-expedíciót. Török akkor azzal okozott felhördülést magyar körökben, hogy közölte: román zászlóval mászik, mivel meggyőződése, hogy „konfliktust gerjesztenek azok az erdélyi magyar mászók, akik a magyar zászlót viszik magukkal.”
Ezen elvéhez most is tartotta magát: az Ama Dablamon is román zászlóval pózolt - írja a Főtér.ro.