A magyarszentmihályi Milan Cimesa (24) késsel halálra szúrta az udvarnoki Vida Szabinát (18), majd öngyilkosságot követett el. Egy személygépkocsi elé vetette magát.
A tragédia Udvarnokon történt. A nyomozás folyamatban van, a nagybecskereki rendőrség egyelőre nem hajlandó a részletekről beszélni. Várják a boncolás eredményeit.
A meggyilkolt lány gyermeket várt Cimesától, három hónapja volt várandós.

A szerb negyvenötször döfte a kést a várandós magyar lányba
Az Alo napilapnak nyilatkozva Kovács Ernő, a lány mostohaapja elmondta, hogy Szabinával nem volt semmi probléma, viszonylag jól tanult, nemrég fejezte be a nagybecskereki vegyészeti-élelmiszeripari középiskola harmadik osztályát. Mindenki rendes, szerény lánynak ismerte.
A gyilkosság napján közölte a szüleivel, hogy a közelben lakó barátnőjéhez megy. Nem tért vissza.
A mostohaapa elmondása szerint Cimesa és Szabina egy ideig a házasságukat tervezték. A férfi gyűrűt is vett a lánynak, aki azonban valamilyen oknál fogva nem viselte azt.
Egyik alkalommal Szabina elmesélte a szüleinek, hogy Cimesa megpofozta, és emiatt szakít vele, "mert, ha most veri, mi lesz még később".
Zoom
Nem lehet tudni, végül szakított-e vele vagy sem.
A gyilkos utolsó bejegyzése a közösségi hálón, ahol megismerkedett áldozatával: "Egy férfi sem mond le arról a nőről, aki kell neki."
A szerb férfi negyvenötször döfte a kést magyar barátnőjébe. Előtte nagyon megverte a szerencsétlen lányt.
(DélHír nyomán)