Elutasította a román szenátus kedden a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvénynek, illetve a magyar közösség személyi elvű autonómiastatútumának tervezetét, amelyet 16 évvel ezelőtt terjesztett be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több képviselője.
Zoom
A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre.
A keddi szenátusi szavazáson mindkét tervezetet 121:9 arányban vetették el, azokat csak az RMDSZ támogatta.
A törvényjavaslatokat kidolgozó - most már az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöki tisztségét betöltő - Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta: a személyi elvű autonómia kerettörvénye lehetőséget teremtene Románia valamennyi számbeli kisebbségben élő nemzeti közössége számára, hogy igényelje és megkapja azokat a jogosítványokat, amelyek a kulturális identitása megőrzése szempontjából fontos személyi és kollektív jogok gyakorlásához szükségesek. Itt valójában a kulturális autonómiáról van szó - sommázta.
A második törvénytervezetben a magyar közösség személyi elvű autonómiájának statútumát fogalmazták meg, vagyis pontosították, hogy a "menüszerű" kerettörvényből milyen jogokkal szeretnének a magyarok élni.
Toró T. Tibor szerint a kormánypárt feltehetően azért fújta le a port a rég elfektetett tervezetekről, hogy Klaus Iohannis államfőnek az Erdélyt fenyegető "magyarveszéllyel" kapcsolatos doktrínáját igazolja.
"Gondolom, azt akarták bizonyítani, hogy míg a román nép a koronavírussal küzd, addig a magyarok a Szociáldemokrata Párt (PSD) árulásával, Orbán Viktor utasítására ármánykodnak, hogy megszerezzék Erdélyt, és bevezessék az autonómiát" - ironizált az EMNP ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ kedden kiadott állásfoglalása szerint hiba lenne nem észrevenni, hogy a kormányon lévő Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem az volt a célja a 16 éve a fiókokban heverő törvénykezdeményezések sürgősségi napirendre tűzésével, hogy megvitassa, hanem hogy elutasíthassa az autonómiatervezeteket. "A 16 évvel ezelőtti valóság tükrére megírt két tervezet szövegén túl, az RMDSZ kiáll a romániai magyarok nemzeti identitásának megőrzése mellett, amelynek eszköze az autonómia. Arra hívtuk fel a figyelmet ma a parlamenti vita alatt, hogy az uszítást félretéve, higgadt, racionális társadalmi vitára van szükség ebben a kérdésben" - zárul az RMDSZ közleménye.