Erőt adott a börtönbüntetés idején a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, hogy mindvégig érezték közösségük szolidaritását. Erről azon a sajtótájékoztatón beszéltek, amelyet egy nappal a feltételes szabadlábra helyezésük után, kedden délben Kulcsár Terza Józseffel, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőjével közösen tartottak a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor előtt. /Bővített hír./
Elmondták: Romániában minden jogi eszköz kimerült arra, hogy a bíróság tisztázza ártatlanságukat, de az Emberi Jogok Európai Bíróságán befogadták a panaszukat, így Strassburgban folytatódik a jogi küzdelmük.
Amint Szőcs Zoltán fogalmazott: elsősorban azt sérelmezik, hogy miután első fokon a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt róttak ki rájuk éppen annyi büntetést, amennyit korábban vizsgálati fogságban töltöttek, az utolsó tárgyaláson az ügyészség kérésére a legfelsőbb bíróság megváltoztatta az ügy besorolását, és anélkül ítélkezett, hogy megadta volna a lehetőséget az új besorolás elleni védekezésre. A perükben történt váratlan fordulatot azzal magyarázta, hogy
a titkosszolgálat nem tudta lenyelni az elsőfokú ítéletet.
Beke István és Szőcs Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik kifejezték a szolidaritásukat. Mint Szőcs Zoltán fogalmazott: nincs példa arra, hogy valakit terrorizmussal vádolnak, és teljes egységben áll ki mellette a városa, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság. Hozzátette: az is példátlan volt a feketehalmi börtön történetében, hogy
a törvényszék háromszor utasította el a feltételes szabadon bocsátásukat, és csak a negyedjére hozott kedvező döntést.
"Ártatlanok vagyunk. Nehéz volt eltűrni ezt az egészet" - jelentette ki Beke István. Hozzátette: egyetlen fogságban eltöltött nap is soknak tűnik, ha az ember tisztában van az ártatlanságával. Amikor azonban börtönben olvasta el, hogy min mentek át az 1956-os erdélyi megmozdulások miatt bebörtönzött politikai foglyok, úgy érezte, hogy "ahhoz képest szanatóriumba került". Azt is megemlítette, hogy nem érzett rosszindulatot a többségi elítéltek részéről amiatt, hogy székelyként terrorizmus vádjával börtönözték be.
Beke István és Szőcs Zoltán pár nap híján négy évet töltött le a kirótt börtönbüntetésből. A két kézdivásárhelyi férfit 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, "terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt". A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és felmentette őket a legsúlyosabb vádpontok alól.
A két férfit a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni romániai ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a hatóságok arra következtettek, hogy "házi készítésű bombát akartak robbantani" Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyiket elutasította a romániai legfelsőbb bíróság.
(MTI nyomán)
Frissítés: Gaudi-Nagy Tamás közleménye:
Végre kiszabadult a román börtönből a két meghurcolt székely hős hazafi, Beke István és Szőcs Zoltán!
Így számolt be a július 19-i remek hírről a népszerű székely portál.
Felemelt fejjel mentek be és jöttek ki sokéves rabság után a székely ellenállás és önrendelkezés hősei, akikkel már a koncepciós kirakatper miatti elfogásuk előtt bajtársi kapcsolatban álltam.
Tisztelet és elismerés illeti őket, megtörhetetlen kitartásuk és nemzethűségük örök példa és minta minden hazafi számára.
Isten adjon nekik és családjaiknak sok erőt, türelmet és szerencsét a megpróbáltatások után életük folytatáshoz.
Kiemelt és megtisztelő nemzeti jogvédő feladat volt az értük folytatott jogi és politikai küzdelem, köszönet mindenki másnak, aki szabadságukért és jogaikért harcolt.
Morvai Krisztina az elsők között állt ki értük az Európai Parlamentben és szállt vitába a koncepciós terrorvádat védő, hazudozó román képviselővel:
Krisztinával és Almási Lajossal 2016-ban készített dokumentumfilmünkből sok minden kiderül a két derék székely hazafi ügyéről.
Továbbra is fenntartom, amit a szabadulásukért 2018 nyarán Kézdivásárhelyen tartott tüntetésen mondtam:
"Öt év a semmiért: ez egy felháborító, jogi köntösbe öltöztetett székely- és magyarellenes támadás és provokáció, az európai jogállami elvek teljes sárba tiprása”.
A cél nem lehet más, mint a teljes jogi rehabilitáció és jóvátétel elérése számukra és persze az önrendelkezésért vívott küzdelem folytatása.
Korábban írtuk: Végre szabadon engedik a székely vármegyéseket