A szlovák kormány hivatalosan is bocsánatot kért szerdán amiatt, hogy az országban a kommunizmus korszakában becslések szerint több ezer cigány nőt kényszersterilizáltak.
Zoom
Tényleg óriási jogsértés ezt próbálni visszafogni... (Lunik IX, fotó: Reddit)
A négypárti koalíciós kormány nyilatkozatában elítélte az éveken át tartó jogsértéseket, és bocsánatot kért az érintettektől.
Az ország cigányügyi megbízottja honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a károsult nők számát csak becsülni lehet, de feltételezhetően több ezren lehetnek.
A kormány tájékoztatása szerint 1966 és 1989 között az akkori hatóságok a kényszersterilizálást azzal a céllal hajtották végre, hogy visszafogják a cigányság szaporulatát. De egyes klinikákon még a kommunista rendszer bukását követően is - 1990-től egészen 2004-ig - "jogellenesen nyomást gyakoroltak elsősorban a roma nőkre", hogy szülés után beleegyezésüket adják a sterilizáláshoz.
"Jogvédő" szervezetek és az Európa Tanács is évek óta követelték a szlovák vezetéstől, hogy "ismerje el az emberi jogok múltbéli szisztematikus megsértését, és kérjen bocsánatot az áldozatoktól".
Dunja Mijatovic, a strassburgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán este mikroblogján üdvözölte a szlovák kormány döntését.
Zoom
Fontos első lépésnek nevezte a történteket, egyúttal szorgalmazta, hogy mielőbb létre kell hozni egy mechanizmust az érintettek kárpótlására.
(MTI nyomán)