Ha az állandóan a nadrágjukba tojó és csak nyafogó nemzetiek végre egyszer az összecsinált bugyijukkal együtt a gyávaságukat is a szennyesbe dobnák és a változtatásra elszántan odaállnának mellénk, garantáltan véget érne az országot ma bitorló politikai elit ámokfutása. Mert ha Orbán Viktor azt mondja, hogy ma puccs van Magyarországon, én azzal toldom meg, hogy akkor viszont életbe lépett az "ellenállási záradék"!
Budaházy György közleménye.
Elképesztő az a rágalomhadjárat, ami ellenem folyik március 15-e óta. Ez is csak azt jelzi, hogy sikerült a rendszer ütőerébe vágnunk azon a napon. Még ugyan nem ömlik belőle a vér, de már szivárog!

Ezek közt a mocskolódások közt van, ami félelmet, van, ami féltékenységet, van, ami valós ellenszenvet, és van, ami ügyes cselt takar. Viszont annyira azért nem vagyok ostoba, hogy az előbbiek miatti dühömben az utóbbi által állított csapdába besétáljak.

A hatóságokat semmi nem érdekli jobban, minthogy hol voltam és mit csináltam március 15-én, vagy október 22-én, vagy akármikor. Nem kívánom őket "felvilágosítani", főleg az azóta eltelt napok alatt született és a 2006 őszi időszakra emlékeztető különböző, egyre súlyosabb velem szembeni koncepciók hatalom általi hangoztatásának légkörében.
Az egy dolog, hogy hazafias jogászok egybehangzó véleménye szerint jogilag nevetséges és bizonyíthatatlan vádaskodás az egész, de már volt szerencsém megtapasztalni, hogy ez a hatalmat nem érdekli. Arra jók az ilyen gyanúsítgatások, hogy perbe fogjanak értük, és mivel súlyos börtönbüntetéssel fenyegetett cselekményről van szó, ezért kényszerintézkedést (lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, esetleg előzetes) lehet foganatosítani.

Aztán mire a bíróság egy-másfél év múlva végül felment a képtelen vádak alól, addig is ki lehet vonni a forgalomból. Hát nem! Ebből egyszer elég volt. Az olyan elmebetegekkel, akik még mindig ezt a kormányt támogatják, nem kívánok foglalkozni.

De azoknak, akik felismerték, és folyton siránkoznak, hogy csúszik szét az ország, hogy minden nappal tovább süllyedünk és ahelyett, hogy végre a tettek mezejére lépnének ennek megállítása érdekében, inkább engem provokátoroznak, és ilyen agybuggyantságokat állítanak, hogy a hatalom érdeke a felfordulás, és ő rendezi az utcai összecsapásokat, azt üzenem, hogy ne veszítsék már el a józan eszüket!
Már a tavaly év eleji elméleti összegzésemen belül, a hazafiak számára közzétett ötven pontos "kis kátémban" is megírtam, hogy "ami józan paraszti ésszel nem érthető, és nem logikus, az nem értelmes és nem logikus!"

Mindig a legegyszerűbb magyarázatot kell először a dolgokra keresni! Miért lenne ez jó a hatalmat gyakorlóknak, ami itt az utóbbi években van? Hát nem kényelmesebb az, hogy nyugodtan leparkolnak az autójukkal, köszönnek Mariska néninek, aztán fütyörészve besétálnak a hivatalba, és intézik a piszkos hazaáruló ügyeiket, ahogy ezt sokáig megtehették, míg a nemzet egy része rá nem ébredt végre, hogy folyamatosan meg van vezetve? Miért lenne jó az nekik, hogy most rácsok közt kell bemenni az országgyűlésbe, félve megszavazni az újabb gazemberségeket, hogy mikor kérik rajtuk azt számon, taxival közlekedni - hogy ne lássák melyik az autójuk - és rendőrökkel őriztetni a házukat? Miért lenne mindez nekik jó? Ők semmire nem vágynak jobban, minthogy visszajöjjön a 2006. szeptember 17-e, vagy még inkább a 2002. április 8-a (az újraszámlálásért megindult harc kezdete) előtti idő. De szerencsére az már nem fog! Mert annak mi hazafiak egyszer és mindenkorra véget vetettünk.
Nem a jelenlegi hatalom "elnyomó gépezetétől" kell félni, hanem attól a jövőtől, ami ránk vár mondjuk harminc év múlva, ha ezen a mai irányon nagyon gyorsan nem változtatunk. A "rettenetes elnyomó gépezetről" meg annyit, hogy 2000 hazafit nem sikerült 4000 rendőrükkel megfélemlíteniük és legyőzniük.
Ha az állandóan a nadrágjukba tojó és csak nyafogó nemzetiek végre egyszer az összecsinált bugyijukkal együtt a gyávaságukat is a szennyesbe dobnák és a változtatásra elszántan odaállnának mellénk, garantáltan véget érne az országot ma bitorló politikai elit ámokfutása. Mert ha Orbán Viktor azt mondja, hogy ma puccs van Magyarországon, én azzal toldom meg, hogy akkor viszont életbe lépett az "ellenállási záradék"!
Ha valakit részletesebben is érdekel a véleményem, innen letölthető a minden héten szerdán a Szent Korona Rádión sugárzott "Budaházy" című műsorom március 19-i adása.
Budaházy György

Kapcsolódó