Hála a Bombagyár legújabb, X. részének, azonnal (még a Jobbik-honlapos megjelenés előtt – ha egyáltalán kirakják) értesültünk Nyisztor Ferencnek, Nyírmihálydi polgármesterének az ottani cigányságról idézett statisztikáiról.

Igen, amit eddig a romák rokkantnyugdíjazásáról írtunk (Magyarország, Finnország stb.), az az általa idézett számok tükrében IS igaz. Elmondta, hogy a település cigányainak mintegy 99%-a rokkantnyugdíjas státuszú – a mintegy 900 cigányból írdd és mondd 8 munkaképes (ennek mindegyike munkanélküli).

Megtudtuk azt is, hogy a cigány újszülöttek mindegyikét 1 hetes korukban fejlődési rendellenességgel születettnek nyilvánítják, azaz 18 évesen automatikusan rokkantnyugdíjasi (az adófizetőkön élősködői) státuszt kapnak.

Ehhez csak azt tennénk hozzá (amit Molnárgörény is nagyon helyesen megfogalmazott a műsorban), hogy, tessék mondani, mi alapján lehet azt bizonyítani valakiről egyhetes korában, hogy, tegyük fel,  mentálisan sérült? Azt nem állíthatja senki, hogy a cigánycsecsemők 100%-a már egy hetesen jól látható szervi elváltozással született, vagy igen? A hivatalos, 1994 körüli statisztikák alapján mi olyan 25-30% testi fogyatékos roma-aránnyal számoltunk. Ezek szerint 1994 óta ennyit romlott a helyzet? Vagy más lehet a háttérben? Esetleg egy életveszélyesen megfenyegetett, sakkban tartott orvos, akit, ha nem adja meg a státuszt egy cigánypurdénak, azonnal megölnének derék roma honfitársaink?

Ezen felül közölte azt is, hogy a településen havonta, minden támogatást (nem belekalkulálva az ingyen kapott szociális lakásokat) összeszámolva 36 millió Ft segílykét adnak a cigányoknak. Ez az új adat azért is érdekes, mert régebben 25 millió jött le a médiában, ami alapján számoltuk ki ebben a cikkünkben a cigókra éves szinten országos szinten kidobott pénz mennyiségét. És, ez csak maga a segély; a különféle támogatásokat stb. mind összeszámolva egy cigány személyenként 180-200e Ft körüli pénzt kap. Ezek szerint a kalkulált minimálisan 170 milliárd Ft-ot valóban erősen alulbecsültük.

Kuruc.info – Arppi S.