"A nemzetközi roma nap a cigányság által őrzött generációkon és társadalmi csoportokon átívelő, értékteremtő szerepén túl, a roma emberek mindennapi életben betöltött szerepére is próbálja felhívni a figyelmet" - írta tegnapi közleményében az ORÖ. Nos, aki fellátogat a rendőrség honlapjára, naponta talál tucatjával példát "a roma emberek mindennapi életben betöltött" sajnálatos szerepére.
Íme három jellegzetes példa a legfrissebbek közül:
Bejelentés érkezett a rendőrségre, mert ismeretlen személy bement egy jászapáti családi ház udvarára 2021. március 8-án 17 óra és március 9-én 17 óra között, és az ólból kerti szerszámokat, elektromos fűnyírót, locsolócsövet, valamint egy tyúkot tulajdonított el.
Zoom
Egy igazi holotúlélő
A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 30 éves helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak.
Zoom
A terhelt beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a fűnyíróból kiszerelte a rezet és azt leadta, a kerti szerszámokat eladta, míg a tyúkot az anyósa megfőzte.
A sofőr mellől lopták el a pénzt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. március 2-án 17 óra 28 perc körül egy férfi állította meg a VI. kerületi Lovag utcában haladó sértett autóját, majd a társával beültek a járműbe. Miközben a jármű vezetőjét szóval tartották, magukhoz vették a kocsi középső kartámaszánál lévő 2000 eurót, majd kiszálltak és távoztak a helyszínről.
Nem kapott elég pénzt: szóváltás, majd rongálás
A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 36 éves férfival szemben.
A gyanúsított 2021. március 31-én az esti órákban a Miskolc, Kiss tábornok úton egy társaságtól pénzt kért. A megszólított férfiak adtak is némi összeget, amit az elkövető kevésnek tartott, így "szóváltás alakult ki közöttük". Ennek során a gyanúsított lefejelte egy parkoló autó motorháztetejét - ami behorpadt -, majd a helyszínről eltávozott.
Zoom
A járőrök a személyleírás alapján még az utcán elfogták a férfit, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. Fényképet sajnos nem közöltek róla, még Minecraft-kiadásban sem...
Frissítés: három újabb szép kulturális tevékenység az ügyészség oldaláról
Nyaklánckitépés
A vádirat szerint a vádlott - egy 22 éves férfi - 2019 májusa és júliusa között összesen négy nőt támadott meg ő maga, vagy vett részt az elkövetésben; a cél az volt, hogy a kiszemelt sértettek nyakából az arany nyakláncot - két esetben társával együtt - megszerezze.
A vádlott egy XIV. kerületi áruház mélygarázsának bejáratánál, egy XIV. kerületben közlekedő HÉV szerelvényen, valamint egy IX. kerületi aluljáróban követte el a vád szerinti bűncselekményeket. Utóbbi esetben, az alujáróban a vádlott bűnsegédként vett részt az elkövetésben oly módon, hogy ismeretlen társa szakította ki a sértett nyakából az ékszert, a vádlott pedig tudott erről, jelenlétével támogatta, majd együtt menekültek el a helyszínről.
A vád szerinti negyedik esetben, szintén egy ismeretlen társával, az utcán támadtak rá egy nőre. A sértett a XV. kerület, Rákos úton, a járdán sétált a férjével. A vádlott és társa követni kezdte őket, majd eléjük léptek, és a vádlott szemből, egy hirtelen mozdulattal kitépte a sértett nyakából a nyakláncát, majd társával együtt elmenekült a helyszínről.
Az elkövetési érték mindösszesen több mint 500 000 forint.
A többszörösen büntetett vádlottal szemben a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség 4 rendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügyészség vele szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, továbbá a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárását is indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős büntetését tölti.
A felvételen az egyik elkövetés látható:
A szokásos viselkedés a villamoson
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves férfi ellen zaklatás vétsége miatt.
A vádirat szerint a vádlott 2020. június hónap második felében az esti órákban élettársával és gyermekükkel Miskolcon egy villamosszerelvényen utazott. Felszállásuk után a babakocsit a villamos csukló részénél hagyták, míg élettársával együtt leültek és beszélgettek.
A villamosvezető egy forgalmi helyzetben, illetőleg a megállóban érkezés során erősebben fékezett, így a felügyelet nélkül hagyott babakocsi felborult, és a 6 hónapos gyermek kiesett belőle. Ezt azonban a vádlott és élettársa nem vette észre, egy utas szólt nekik. Erre az élettárs felkapta a síró gyermeket, ekkor az események miatti felelősséget firtatva a vádlott és élettársa összevesztek, hangosan szidalmazták egymást, ezért az asszony a gyermekkel együtt leszállt a villamosról.
A vádlott feldúlt állapotban maradt, a villamoson utazók felé ordítozott, trágár módon szitkozódva fenyegetőzött és a villamosvezető irányába indult, hogy számon kérje a fékezés miatt. A vádlott magatartását azonban megelégelte egy nő, aki elé állt és felszólította, hogy hagyjon fel a cselekményével, mire a vádlott közvetlen közelről az arcába ordította, hogy ő már ült börtönben, embert is ölt, és erőszakos szexuális cselekmény elkövetésével fenyegette, valamint azzal, hogy le fogja köpni.
A nő határozott fellépése miatt azonban a vádlott végül is abbahagyta a szitkozódást, és további incidensre már nem került sor, leszállt a járműről.
A sértett nő zaklatás miatt magánindítványt terjesztett elő.
Az ügyészség a büntetett előéletű visszaesőnek minősülő vádlottal szemben elzárás büntetést indítványozott.
C-típusú bevásárlás
A kisebb értékre elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki a vád szerint dorogi és esztergomi üzletekből tizenegyszer lopott.
A vádirat szerint a férfi 2020. március 22-e és 2020. június 10-e között tíz alkalommal három különböző dorogi üzletből lopott márkás italokat és csokoládét, míg egy alkalommal egy esztergomi üzletből lopott csokoládét. Az elkövető az egyik dorogi üzletbe hétszer tért be lopni, ennek a sértettnek összesen 142 172 Ft kárt okozott a lopással.
A férfi mindannyiszor a lopott terméket a nadrágjába rejtette, ezt - egy kivétellel - kamera rögzítette.
A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a többszörös és különös visszaeső férfit fegyházbüntetésre, közügyektől eltiltásra, 128 772 Ft vagyonelkobzásra ítélje, valamint három sértett polgári jogi igényének helyt adva kötelezze a nekik okozott, meg nem térült kár megfizetésére.