Miközben a rendőrök a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjainak feljelentésével voltak elfoglalva addig borért és cigarettáért gyilkoltak meg egy negyvenéves férfit a cigányok. Kinek az oldalán áll a rendőrség?

Korábbi cikkékben a Barikád már megírta, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJP) tagjai fatolvajt fogtak Hajdúhadházon, akit át is adtak a rendőrségnek, sőt a többi tolvaj, aki a helyszínről elmenekült a fellépés miatt, az összekészített, ellopandó fát sem tudta magával vinni. Rendőrségünk természetesen nem hagyhatta szó nélkül ezt a felháborító polgárőri cselekedet, emiatt feljelentették az SZJP tagjait a legutóbbi kormányrendelet alapján, azaz közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végeztek, amelyre a jogszabály nem jogosította fel őket. A polgárőrök ma kapták kézhez a hivatalos iratot. Biztos félelmet keltettek a tisztességes fatolvajokban. Ezt kormányunk és rendőrségünk nem tűri az új, kifordított világszemlélet értelmében. Ennek fényében rövidesen azon sem lepődünk majd meg, ha a kirabolt és agyonvert idős emberek családtagjait vonják majd felelősségre, mondván miért hagyták, hogy egyedül lakjon, ugyanis ezzel direkt felheccelték a cigányságot, akik nagy félelmükben nem tudtak mást tenni, mint bestiálisan a túlvilágra juttatni. Nem morbid akarok lenni, dühöm íratja velem ezeket a sorokat.

Ugyanis amíg a rendőrök a polgárőrök feljelentésével voltak elfoglalva, addig a cigányok meggyilkoltak egy negyvenéves férfit a nála lévő borért és cigarettáért Hajduhadház és Bocskaikert között fekvő Rákóczikerten. A férfit annyira súlyosan bántalmazták tegnap, hogy mára belehalt sérüléseibe. (Kuruc.info: hozzátesszük, ez már a harmadik(!), a hadházi cigók által elkövetett gyilkosság, amiről tudunk. Az előzőről ITT írtunk bővebben [kövessük a cikkbeli linkeket!]) Mindez nem jelenti azt, hogy korcsaink „csak” három embert gyilkoltak meg a településen – hadd utaljunk egyrészt az ominózus 1300 gyilkosságos adatra, a "statisztika-hamisítós" Hatala-ügyre, valamint arra, hogy a média mélyen kussol a legtöbb, cigány által elkövetett gyilkosságról, legalábbis Pesterzsébet kapcsán ez így történt.)

 A rendőrség kinek az oldalán áll? Veszélyesebb egy fatolvajt elfogó, a rendőrségnek átadó polgárőr, mint egy gyilkos? Milyen évszámot írunk? Ha George Orwell regényét veszem alapul, akkor szinte biztos 1984-et. Akik pedig az igazság oldalán állnak mind gondolatbűnözők! Az újbeszélt pedig, – a műben így hívják az új mesterséges nyelvet – amely kizárólag a cigányságot ismeri el áldozatként a korábbi gyilkosságok fényében épeszű ember, már nem tudja, nem is akarja beszélni.

Várjuk Pintér Sándor nyilatkozatát az ügyben. A két hetet hagyjuk. Ám figyelembe kell venniük, hogy a legutóbbi Btk. módosítás és a készülő a polgárőrök tevékenységét is szabályozó törvény módosításának megszavazása után, könnyen válhatnak a kormánypártok képviselői a magyar emberek szemében az elkövetők cinkosaivá. Ezt pedig véleményem szerint ők sem akarják.

Argo
(Barikád)