Késeltek is a kormány kedvencei
Két levél érkezett a mai nap folyamán szerkesztőségünkbe. Mindkettő aláírója vállalta a nevét, egyikük - a második levél szerzője - egy a helyi önkormányzatban dolgozó devecseri lakos. A két levél tartalma és célja lényegében megegyezik: segítséget kérnek egy cigány horda ellen. Övék a szó.
Tisztelt Kurucok!
Segítségeteket szeretnénk kérni a kis városunkban tegnap este történt gyalázatos események várható folytatásának lezárásához. Történt, hogy egy a város erősen cigányfertőzött részén lakó magyar család háza előtt parkoló autó a cigányok szerint "akadályozta" a forgalmat, mire a tulajdonos mondta nekik, hogy egy Ifa is bőven elfér még mellette, haladjanak csak tovább.
Erre a cigányok elkezdték ütlegelni a tulajt és fiait. A magyarok "szerencséjére" arra járt épp pár barátjuk, akik besegítettek a családnak, látva a cigányok erőfölényét.
Vesztükre persze, mert a cigány ugye gyorsan szaporodik, lettek is hamar (óvatos becslések szerint) vagy 80-an, és jól helybenhagyták a maroknyi magyart.
A kiérkező, magukat rendőrnek mondó nyikhajok a magyarok ellen tettek feljelentést csoportos garázdaság miatt, a saját háza előtt parkoló tulajt pedig jelenleg is kórházban ápolják, mert a cigányok megkéselték.
Városunkban sajnos kevés a mozgósítható, ereje teljében lévő magyar, ehhez kérnénk külsős segítséget, mivel ma délutánra visszavágó várható, és szeretnénk méltó ellenfélként felvenni a harcot a cigány terrorral.
Természetesen nem utcai harcra számítunk elsősorban, de fel kell készülni a legrosszabbra is.
Elég lenne egy erődemonstráció is, amihez, mivel kevesen vagyunk, szintén várnánk némi segítséget.
Tisztelettel
egy devecseri lakos
(Név és cím a szerkesztőségben.)
 
Tisztelt Szerkesztőség!
Kérem, segítsenek!
Tegnap este Devecserben cigányok egész hada támadt egy maroknyi magyarra. Becsületes, dolgozó magyarokra!
Először a család kisebbik fiát támadták meg az utcán a házuk előtt, majd a segítségükre érkező családtagokat is támadni akarták. Szerencsére a hájas retkeket elég szépen helyben hagyták honfitársaink. Természetesen a cigány horda egyre csak gyűlt. Közel százan lettek, lapátokkal, botokkal felfegyverkezve. A családfőt, id. Bognár Ferencet és feleségét lapáttal ütlegelték, Ferencet úgy megverték, hogy az egyik ujja majdnem leszakadt, a kiérkező mentők varrták meg. Az eset hallatán kiérkező rendőrök tizenhat személyt állítottak elő. Bognáréknál házkutatást is tartottak, természetesen a cigányoknál nem, pedig nem Bognárék indultak cigányt verni, hanem fordítva. Az eset előzménye csak annyi volt, hogy a retek "lomis" nem fért el a buszával az utcán, és szó szót követett.
Tudomásomra jutott, hogy a devecseri retkek nincstelen városlődi késelősöket hoznak hadra, mert ha ők szúrnak, „nekik már úgyis mindegy”. Tehát nekik már mindegy, ha megöletnek velük egy-két adófizetőt!!
Sajnos Devecserben csak kevés hadra fogható magyar van, mert innen is elűztek mindenkit, vagy külföldre, vagy nagyobb városokba. Kevesen vagyunk, de meg akarunk mindent tenni, hogy ne váljunk mi is áldozatokká, és ne kelljen menekülni nekünk is.
Kérem Önöket, jelentessék meg portálukon, hogy segítségre van szükségünk, mert sajnos kevesen vagyunk!
(Név és cím a szerkesztőségben.)
Aki segíteni tud/akar, írjon szerkesztőségünknek a szerk(kukac)kuruc.info címre!
Frissítés: Ma délután ismét megtámadták ifj. Bognár Ferenc öccsét az utcán. Újabb feljelentést tettek a rendőrségen a retkek ellen.
Közben portálunk úgy értesült, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ajkai tagjai hamarosan indulnak tanulmányozni a helyzetet.
2. frissítés: Úgy tűnik, egyelőre a portálunk által biztosított nyilvánosság is elégségesnek bizonyult - az SZJPE jelenti:
A település nyugodt, csöndes, gyakorlatilag kihalt. Erősebb rendőri jelenlét érzékelhető.
A tegnapi sértett magyar család házánál rendőrjárőr tartózkodik.
A kapcsolatot felvettük a magyar családdal.
Cikkünk egyik békés, jó szándékú, felzárkóztatott hozzászólója:
Zoom
3. frissítés: Úgy tudjuk, a helyszínen a verekedés alatt megjelent a cigányok egyik Kozák nevezetű önjelölt vezetője, és "véletlenül" volt nála sok-sok üdítő és pohár, amivel „megfáradt, elgyötört testvíreit” kínálgatta a nagy hőstett után… Majd segédkezett nekik a rendőrségi vallomást is megtenni.
Állítólag a magyarok hatékonyan védekeztek: 20 cigó sérült meg az összetűzés során.
Korábban cikkünk alatt Facebookon azt írta egy hozzászóló, hogy az Új Magyar Gárda több egysége is úton van "tájékozódási és turisztikai célzattal".
4. frissítés (péntek): Az első levelet beküldő helyi olvasónk írja:
Tisztelt Kurucok!
A tegnap ismét elszabadultak az indulatok.
A cigány csürhe a megtámadott család házától pár száz méterre lévő kocsmánál gyülekezett, várva arra, hogy kibe lehet belekötni. Fehér ember nem volt az utcán, egy kivétellel: pár magyar tisztes távolból figyelte a gyülekezőt, vesztükre, mert a cigány csürhe rájuk fogta, hogy gárdisták, és azon ház udvarán bujtat az ott lakó család gárdistákat garmadával, ami előtt beszélgettek. Ennek persze az ott lakó magyar család itta meg a levét, mivel a rendőrök totális töketlenségének hála, cigányok járőröznek fel s alá, gyalogosan, 50-60 fővel és a "lomis buszaikkal", személyautókkal, az ott lakó kis számú fehér magyar közösséget szabályosan rettegésben tartva.
A rossz helyen beszélgető baráti társaságot a rendőrség fellépése mentette meg a fizikai bántalmazástól. Szégyen a rendőrségre nézve, hogy csak látszatintézkedést tudnak foganatosítani ilyen kiélezett helyzetben, nincs egy egységes, erős, határozottan fellépni képes ember a testületben.
(Folytatása következik)
5. frissítés: László Attila SZJPE-elnök portálunknak küldött tájékoztatása:
Tisztelt Szerkesztőség!
A hozzám érkezett reggeli jelentés megegyezik a hírportálon a 4. frissítésben közölttel.
Folyamatosan tájékozódik valamelyik bajtársunk a helyzetről.
Jelenleg nyugodtnak nevezhető az ottani helyzet, a rendőri jelenlét erősödik, már kutyával is vannak.
Tegnap éjszaka tíztől történt a gyülekezés, addig csend volt. Ez mára is várható.
A cigányok a szokásos sunyi módon, üzengetve fenyegetőznek.
Nálunk készültség van érvényben továbbra is.