Egy videofelvételen az látható, amint egy vezetői engedéllyel nem rendelkező kaposvári fideszes politikus az intézkedést kezdeményező rendőrt gépkocsijával nekiszorítja a garázskapujának.
A felvételen látható egyenruhás rendőr azóta leszerelt, és elhagyta az országot, mert állítása szerint a politikus, kapcsolatai révén ellehetetlenítette: bosszút állt, amiért megpróbált intézkedni vele szemben. Az esettel maga az érintett rendőr, Gálosi Szabolcs kereste meg portálunkat. Elmondása szerint a politikus közbenjárására kivették az utcai szolgálatból, és "büntetésből" más beosztásba helyezték. Gálosi szerint a a politikus a segítséget ebben kaposvári rendőri vezetőktől kapta barátságból, így történhetett az is, hogy az elütése kapcsán ellene indított büntetőeljárást is megszüntette az ügyészség "bizonyíték hiányában" - pedig videofelvétel is van róla. Gálosi Szabolcsnak ezen kívül rendelkezésére áll egy hangfelvétel is, melyen telefonon kér segítséget (és kap is) egy rendőri vezetőtől a politikus az elütését követő percekben. Mindkét felvételt a rendelkezésünkre bocsátotta, hogy tárjuk a nyilvánosság elé, hogyan mosnak tisztára egy politikust egy rendőr kárára, aki jog-, és szakszerűen járt el.
Gálosi Szabolcs így meséli a történteket:

Kovács József
Tavaly, vagyis 2012 februárjában ittas vezetésen tetten értem Kovács József Fidesz-KDNP-s kaposvári lakosú politikust (jelenleg a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki Bizottság tagja - a szerk.). Akkor megfenyegetett, hogy tönkretesz, amiért intézkedni mertem vele szemben. Pintér Sándor belügyminiszterre hivatkozott mint személyes jó barátjára, és megígérte, hogy elintézi a sorsomat, eltávolít az állásomból. Ezt követően 2012 márciusának második felében (amikor a videofelvétel készült) tetten értem engedély nélküli vezetésen, és intézkedni akartam vele szemben, azonban szándékosan nekiszorított autójával a garázskapujának. Cselekményét követően telefonhívást intézett Buzás László r. alezredes, Kaposvár rendőrkapitánya irányába, akitől parancsnokot rendelt a helyszínre (ez hallható a hangfelvételen). Ennek alapján az ügyben nyomozást rendelt el Kovács József ellen a Kaposvári Nyomozóügyészség, a sérelmemre elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt.
2012. május közepétől Buzás László rendőrkapitány kivett az utcai szolgálatból, és büntetésből sebesség-ellenőrző szolgálatra osztott be, mert - későbbi elmondása alapján - választás elé állította Mergancz Sándor r. dandártábornok, volt Somogy Megyei Rendőrfőkapitány - aki azóta már a TEK sorait gyengíti magas beosztásban -, hogy vagy velem kezd valamit, vagy helyette keres Mergancz új kapitányt.
Mergancz Sándor r. dandártábornok Kovács Józsefnek szintén személyes jó barátja, akit Kovács 2012 februárja óta heti rendszerességgel látogatott hivatalában, és napi rendszerességgel hívogatott telefonon, hogy közreműködésével minél előbb eltávolítsanak állásomból. Időközben Kovács ellen bizonyíték hiányában megszüntették az eljárást, pedig rendelkezésükre állt a videofelvétel is.
Fellebbezésünkre tovább folytatták, majd 2013 februárjában ismét megszüntették egyéb pitiáner indokkal. Tisztán látszik, hogy mindenáron ki akarják mosni ezt az embert, azonban ezen a szinten szerintem már kevés ez a két rendőri vezető ehhez. Komolyabb politikai hátszéllel van támogatva.
Kovács Józseffel történt első találkozásomkor közölte velem, hogy ne gondoljam, hogy neki ebből bármi bántódása esik, ő bármit megtehet. Akinek ebből baja lesz, az én vagyok. Akkor ezt nem hittem el. Azóta leszereltem, külföldön élek, mert csalódtam mindenben, amiben addig hittem. Hivatali visszaélés miatt feljelentettem Mergancz Sándort és bűntársát, Buzás Lászlót. Egyelőre itt tartunk.
A szóban forgó video- és hangfelvétel:
(Kuruc.info)