Palesztina - Izrael és az Amerikai Egyesült Államok előzetes fenyegetőzése ellenére - január 2-án csatlakozott az úgynevezett Római Statútumhoz, amely lehetővé tette számára, hogy a palesztinok ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálását kezdeményezze. A palesztin kezdeményezésre megindult vizsgálatról szóló hírt ma délután a gambiai Fatou Bom Bensouda, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze jelentette be - írja a Válláh!Hádásot héber hírportál.
Zoom
Palesztina az idén január 2-án csatlakozott az úgynevezett Római Statútumhoz, majd bejelentette, hogy magára nézve 2014. június 13-tól kezdve tekinti hatályosnak a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ítélkezési jogát. Magyarán: a tavaly nyáron az izraeli hadsereg, rendőrség és a különböző titkosszolgálatok által a megszállt Ciszjordániában, majd a Gázai övezet ellen indított Szilárd sziklafok fedőnevű hadművelet folyamán elkövetett izraeli háborús bűnök is a vizsgálat tárgyát képezik. Palesztina egyben kérte a palesztinok által elkövetett háborús bűnök kivizsgálását is.
Zoom
Mint ismert, Izrael és az Amerikai Egyesült Államok más-más "érveket" hangoztatva megfenyegették a Palesztin Nemzeti Hatóságot, hogy ne merjen csatlakozni a Római Statútumhoz, mert ezzel csak elodázza a palesztin-izraeli béketárgyalások megkezdését... Mahmúd 'Abbász palesztin elnök ezúttal azonban nem volt hajlandó bedőlni az újabb időhúzó izraeli taktikának, s kérte Palesztina fölvételét az említett nemzetközi intézménybe.
Hering J. - Kuruc.info
Frissítés: Izrael nem működik együtt a "világ legerkölcsösebb hadseregének" vizsgálatában
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter botrányosnak nevezte a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészének előzetes vizsgálat megindítását ígérő pénteki döntését a palesztin területeken történt esetleges háborús bűnökről.
Benjámin Netanjahu szerint ,,botrányos, hogy néhány nappal azután, hogy a terroristák zsidókat mészároltak le Franciaországban, a nemzetközi bíróság ügyésze vizsgálatot indít a zsidók állama ellen". "Azért (indul a vizsgálat), mert megvédjük polgárainkat a Hamásztól, egy a Palesztin Hatósággal szövetségben lévő terrorszervezettől, amelynek a háborús bűnösei több ezer rakétát lőttek az izraeli civilekre" - folytatta a kormányfő. "Sajnálatomra ez a bíróságot a probléma, és nem a megoldás részévé teszi"- tette hozzá.
Már megint a legerkölcsösebb
Az izraeli külügyminiszter szerint a döntés célja, hogy megpróbáljon ártani Izrael "terror elleni" "önvédelmi jogának". "Ugyanez a bíróság kétszázezer halott után nem kívánt beavatkozni Szíriában, vagy Líbiában vagy máshol, de helyesnek tartja a mérlegelést a "világ legerkölcsösebb hadseregének" ügyében egy olyan döntéssel, amelyet teljes mértékben Izrael-ellenes politikai megfontolások vezetnek".
Nem lehet egyenlőségjelet tenni az izraeli hadsereg és a terrorszervezetek közé, amelyek lakóövezetekből lövik a civil lakosságot - közölte Avigdor Liberman a Ynettel, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapjával, azt állítva: az izraeli hadsereg mindent elkövet annak érdekében, hogy megkímélje az ártatlanokat.
"Ne működjünk együtt a vizsgálattal!"
"Javaslom, hogy ne működjünk együtt a vizsgálattal. Mindent elkövetünk a nemzetközi diplomáciában ennek a bíróságnak a felszámolására, amely a képmutatást képviseli és támogatást nyújt a terrornak" - jelentette ki az izraeli diplomácia vezetője.
A palesztinok hivatalos képviselője ugyanakkor elégedetten nyilatkozott a Ynetnek a döntésről, amelyet a palesztin nép védelme felé tett pozitív lépésként értékelt.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: A Nemzetközi Büntetőbíróság előzetes vizsgálatot kezdett a zsidó háborús bűncselekmények ügyében
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze előzetes vizsgálatot kezdett pénteken a palesztin területeken elkövetett, feltételezhetően háborús bűncselekmények ügyében.
Ez annak nyomán vált lehetségessé, hogy a Palesztin Hatóság csatlakozott az ICC-t létrehozó nemzetközi dokumentumhoz, és visszamenőleg elismerte a bíróság joghatóságát arra az időszakra nézve, amelybe már beleszámít az Izrael által legutóbb indított gázai övezeti hadművelet is.
Így a kérdéses időben az adott területen akár izraeliek, akár palesztinok által elkövetett jogsértések ügyében elvi lehetőség nyílik a vizsgálat lefolytatására.
(MTI)
Kapcsolódó: