Egyre gyakrabban fordul elő a Földközi-tenger nyugati részén, hogy az embercsempészek jetski (vízirobogó) segítségével juttatnak be embereket Afrikából Európába – írja a Die Welt című német lap a Frontex uniós part-, és határvédelmi ügynökség és az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) tapasztalataira hivatkozva.
Zoom
A Die Welt a hírportálján az Europol csütörtöki közleménye alapján azt írta, hogy a spanyol hatóságok az Europol segítségével lecsaptak egy szervezett bűnözői csoportra, amely kábítószert és embereket csempészett jetskivel Afrikából a Gibraltári-szoroson keresztül Spanyolországba. Elfogtak 19 gyanúsítottat, és lefoglaltak egyebek mellett 11,6 kilogramm kábítószert és 15 ezer euró készpénzt. A gyanúsítottak mind marokkói állampolgárok. Az embercsempészésért fejenként 4000 eurót kértek, és további 500 eurót, ha spanyolországi szállásra is szükség volt.
A Frontex tapasztalatai szerint a jetskis embercsempészet “bevett gyakorlat” a Gibraltári-szorosnál, amely csupán 14,3 kilométeres, a gyors vízi járművel így 30 perc alatt be lehet jutni Afrikából Európába.
Az üzletágban kizárólag marokkóiak tevékenykednek. Egyszerre legfeljebb három embert tudnak átjuttatni a szoroson, az illegálisan Európába érkező emberek számát tekintve így viszonylag alacsony ennek a típusú embercsempészetnek a hatása, de a jetskis esetek száma évek óta meredeken emelkedik – emelték ki a közleményben.
A Die Welt hozzátette, hogy a jetskis embercsempészet igen jól jövedelmez, a jármű árát akár egy úttal meg lehet keresni. Legnagyobb előnye a gyorsaság, ami azonban balesetveszélyt is jelent, mert az embercsempészek gyakran nagy sebességgel közelítik meg a spanyol partot, hogy minél hamarabb célba juttassák utasaikat, és visszaérjenek a marokkói felségvizekre, és ezzel veszélybe sodorják a strandokon fürdőző és a tengerben úszó nyaralókat. A “főszezon” július 10-től szeptember 10-ig tart, a marokkói hatóságok ebben az időszakban engedélyezik a jetskizést.
A Földközi-tenger nyugati részén, a Marokkóból és Algériából Spanyolország felé vezető migrációs útvonalon a vízirobogós embercsempészektől függetlenül is növekedik a forgalom. Ez az egyetlen útvonal, amelyen tavaly jelentős mértékben emelkedett az átkelők száma. A Frontex adatai szerint 2017-ben 21 632 ember jutott be ezen az úton illegálisan az Európai Unióba, ami 150 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
(MTI)