"Engem tényleg nem érdekel" – ez a felirat szerepelt a kabátján, amelyben megérkezett a marylandi katonai bázisra, és ahonnan aztán a texasi gyűjtőponthoz utazott. Félúton átöltözött, de így is elegen látták benne.
Zoom
Fotók: Getty Images
Melania Trump korábban is élesen bírálta férje, Donald Trump zéró toleranciaként emlegetett migránspolitikáját, amelynek – a vonatkozó elnöki rendelet kihirdetése előtt – része volt az is, hogy az illegális határátlépőktől elszakították gyermekeiket.
Zoom
Az állapotokat a republikánus szavazók mellett több politikus is bírálta, és valószínűleg ezért is döntött úgy az elnök neje, hogy ha máshogy nem is, de legalább azzal megpróbál lágyszívűnek tűnni, hogy felkeresi az érintetteket.
Zoom
Melania Trump ezért elutazott a texasi gyűjtőtáborba, ahol az amerikai-mexikói határon szétválasztott családok gyermekei kaptak szállást, csakhogy a látogatásba nem várt hiba csúszott: olyan kabátot választott, amelyen sajtóhírek szerint az "Engem tényleg nem érdekel, téged?" felirat volt olvasható.
Beszámolók szerint Melania menet közben valószínűleg szembesült a helyzet súlyával, mert a marylandi katonai bázisra még ugyan az említett, egyébként Zara márkájú ruhában érkezett, de mire Texasba ért, leváltotta azt egy másik, már kevésbé botrányosnak tűnő darabra.
A First Lady ruhaválasztását rengetegen kritizálták, a helyzetet pedig szóvivőjének kellett mentenie, miszerint a kabáton szereplő felirat nem rejtett utalás volt. Vagyis tényleg ilyen szerencsétlenül sikerült felöltözni.
(HVG nyomán)