A Kínai Kommunista Párt (KKP) szerdán a Hszinhua állami hírügynökséghez is eljuttatott közleményében figyelmeztette tagjait, hogy ragaszkodjanak Marx és Lenin tanaihoz, és ne higgyenek „szellemekben és kísértetekben”.
Kína papíron biztosítja a szabad vallásgyakorláshoz való jogot minden nagyobb vallás, mint például a kereszténység, az iszlám és a buddhizmus követőinek, a párttagoktól azonban elvárják az ateizmust, és nem veszik tőlük jónéven, ha részt vesznek bármilyen jellegű spirituális tevékenységben, amelyet a közlemény egységesen babonaságnak nevez. Az elmúlt években több vezető pártfuncionáriust vádoltak azzal, hogy babonás szokásoknak hódol. A közlemény, amely a pénz szeretetét egyébként az istenhittel egy kalap alatt említi, hangsúlyozza, hogy a párt és az ország hivatalos irányvonala a marxizmus.
Tavaly Hszi Csin-ping elnök Karl Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából tett nyilatkozatában leszögezte: a "német" filozófus tanaihoz való ragaszkodás a legteljesebb mértékben helyes.
A kommunista Kína első vezetője, Mao Ce-tung a KKP 1949-es hatalomra kerülése után betiltotta a jövendőmondást és más ehhez hasonló tevékenységeket, számos okkult szertartás azonban visszaszivárgott a társadalomba a hetvenes évek végével induló gazdasági nyitást követően.
2016-ban a bíróság életfogytiglanra ítélte a belbiztonságot felügyelő Csou Jung-kangot, mert korrupciós vádak mellett a többi közt abban is bűnösnek találta, hogy szigorúan bizalmas államtitkokat fedett fel egy jövendőmondónak.
(MTI)