Nincsenek már olyan nagy fák Franciaországban, amelyeket fel lehetne használni a Notre-Dame leégett födémszerkezetének újjáépítéséhez – mondta el egy francia örökségvédelmi szakértő.
Bertrand de Feydeau, a Fondation du Patrimoine örökségvédelmi csoport alelnöke a France Info rádiónak elmondta: Párizs főszékesegyházának födémszerkezetét több mint 800 éve az ország területén lévő ősi erdőkből érkezett fákból építették.
Véleménye szerint a székesegyház tetőszerkezetét nem lehet pontosan ugyanolyanra felépíteni, mint amilyen a tűz előtt volt, mivel "jelenleg területünkön nincsenek akkora méretű fák, amekkorákat a 13. században kivágtak hozzá". Új technológiákat kell felhasználni a födémszerkezet újjáépítéséhez – tette hozzá.
A tető faszerkezetéhez szükséges mintegy 13 ezer fát a feljegyzések szerint 1160 körül vágták ki, 21 hektárnyi erdőt felhasználtak hozzá, a fák többsége a 800-900-as évektől nőtt.
A boltíves kőmennyezetet azért is építették, hogy megvédje a székesegyház belsejét egy olyan esettől, ami hétfőn történt, az égő fa tetőszerkezet összeomlásától.
A Notre-Dame födémszerkezete az egyik legősibb ilyen építmény volt a francia fővárosban. Az eredeti az 1160-1170-es években épült és ugyan 1220-ban átépítették, de felhasználták az eredeti szerkezet számos elemét a mintegy 100 méter hosszú, 40 méteres kereszthajós, 10 méter magas tetőszerkezethez.
Szijjártó: segítenénk az újjáépítésben
Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Szijjártó Péter azt mondta, az anyagi segítségnyújtás mellett a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, amennyiben magyar szakemberekre volna szükség a hétfő este leégett párizsi katedrális megmentéséhez. A miniszter szolidaritását fejezte ki Franciaországgal és a francia katolikus közösséggel, a tűzvészt pedig minden európai ember közös tragédiájának nevezte.
Magyarország, mint fogalmazott, "nem tesz különbséget a világ keresztényei között, támogatja őket üldöztetés vagy természeti csapás esetén egyaránt, miként nemrég a templomokat romba döntő mexikói földrengés után is fölajánlotta a segítségét".
(MTI)