Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt nem kíván szövetségre lépni az ellenzéki Demokrata Párttal (PD) az esetleges előrehozott választások elodázása érdekében, ugyanakkor a voksolás időpontját Sergio Mattarella államfőnek kell kitűznie - közölte Luigi Di Maio, az M5S vezetője Facebook-oldalán hétfőn.
Hangsúlyozta: senki sem akar az M5S-en belül koalíciót Matteo Renzi korábbi olasz baloldali kormányfő pártjával az új választások elkerülése érdekében.
Az M5S jelenlegi koalíciós partnere, a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes vezette Liga a múlt héten mondta fel az együttműködést. Salvini akkor úgy fogalmazott: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére a nagyobbik kormánypárttal, az Öt Csillag Mozgalommal, így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani. Később pedig aggasztónak nevezte azt, hogy az M5S a Ligát megkerülve összeállna a PD-vel egy új kormánykoalíció érdekében.
„Meglátjátok majd, hogy az olaszok megfizettetik a Ligával annak árát, hogy hátba szúrta Olaszországot” – írta Di Maio. Az M5S vezetője a nap folyamán pártja parlamenti képviselői előtt is árulással vádolta Salvinit. „A választók azt mondják, hogy Salvini elárult minket. Ugyanezt mondják a Liga csalódott parlamenti képviselői és hívei is” – hangsúlyozta.
Di Maio emellett azzal vádolta Salvinit, hogy a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországgal (FI) akar összeállni. „Megadtuk az esélyt a Ligának, hogy együtt kormányozza velünk Olaszországot. Salvini úgy döntött, visszatér Berlusconihoz. A legjobbakat kívánjuk neki” – jelentette ki gúnyolódva Di Maio.
A nap folyamán összeültek a szenátusi frakcióvezetők, hogy kitűzzék a Liga által Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló szavazás napját, de nem sikerült egyhangú megállapodásra jutniuk. Ezért a kérdés kedden a szenátus egésze elé kerül szavazásra. A frakcióvezetők többsége augusztus 20-án szeretné a bizalmatlansági indítványt tárgyalni – közölte a szenátus szóvivője a dpa német hírügynökséggel.
A parlament feloszlatásáról és új választások kiírásáról szóló végső döntés Sergio Mattarella államfő kezében van.
(MTI)