Szombaton a dél-romániai Dolj megyében (Olténiában, melynek régi neve Kis-Oláhország) található Plenita faluban egy férfi felgyújtott egy 83 éves nőt, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrség közleménye szerint a hatóságokat az egyik helybeli értesítette, hogy rátaláltak a szomszédasszony elszenesedett holttestére az egyik udvarban.
Zoom
Illusztráció: Pinterest
Mint kiderült, a 43 éves férfi előbb benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta a hozzá látogató idős nőt. A rendőrségi közlemény itt tér ki arra, hogy az elkövető boszorkánynak hitte az általa brutálisan meggyilkolt nőt.
A kiérkező rendőrök ráadásul bent a házban a férfi 65 éves édesanyjának holttestét is megtalálták – ő azonban az előzetes vizsgálatok szerint nem erőszakos halált szenvedett.
A „boszorkányvadászt” természetesen azonnal őrizetbe vették, a hatóságok emberölés miatt nyomoznak ellene - írja a Főtér.ro.